KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Nem a gumikkal van a baj

Räikkönen: Nem a gumikkal van a baj

hirado.hu  2012.05.17. 12:42


 

Nem kizárólag a Pirelli új keverékű abroncsainak köszönhetőek az idei év kiszámíthatatlan versenyei, Kimi Räikkönen szerint ugyanis a tankolás évekkel ezelőtti betiltása nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Formula-1 csapatainak komoly stratégiákat kell kidolgozniuk a kerékcserékre vonatkozóan.
 
A 2012. évi Formula-1-es világbajnoki sorozat első öt versenyén öt különböző győztest ünnepelhettünk, ők ráadásul mindannyian más-más csapatból kerültek ki. A királykategória alakulatai az elmúlt évben dolgoztak először a Pirelli abroncsaival, az olasz vállalatot pedig már ezt megelőzően arra kérték, olyan gumikat gyártson, melyek növelik az izgalmakat a száguldó cirkuszban.
 
A Pirelli mérnökei nem is bízták a véletlenre a dolgot, a gumik, valamint a tavaly bevezetett DRS-rendszer kombinációjának hála ugyanis jelentősen megszaporodtak az előzések a Formula-1-ben, így a királykategória hivatalos gumiszállítója idén még agresszívebb megközelítéssel állította elő termékeit.
 
Ennek köszönhetően rendkívül kiszámíthatatlan versenyeket láthattunk az év első felében, sőt, akadnak olyanok is, akik szerint a gumik túl nagy hatással vannak a csapatok és a versenyzők teljesítményére.
 
A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen azonban úgy gondolja, túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az abroncsoknak, az ugyanis, hogy a versenyzők nem tankolhatnak a futamok során, legalább annyira megnehezíti a csapatok dolgát, mint a gyorsan kopó abroncsok. 
 
„Nem gondolom, hogy az F1 természete más lett emiatt” – magyarázta a finn a Turun Sanomat című lapnak nyilatkozva. „Az autóban található üzemanyag mennyisége miatt van mindez. Nem hiszem, hogy ennyi problémánk lenne a gumikkal, ha 50-60 kg-mal versenyeznénk, amikor elrajtolunk.”
 
„Korábban a kerékcserékre minden 20 kör után került sor – amíg kevés üzemanyag nem lett az autóban. Azt hiszem, ugyanez lett volna a helyzet a Michelin, vagy a Bridgestone gumijaival is, ha ugyanannyi üzemanyag lett volna a versenygépekben, mint most.”
 
„Ezek az abroncsok jók az időmérőn: a tapadásuk remek, és összességében jó gumikról beszélünk.”
 
A verseny közbeni üzemanyag-utántöltést 2010-ben tiltották be, a szezon első öt versenyén pedig négy versenyző örülhetett futamgyőzelemnek, és Abu Dhabiban négy pilóta szállhatott harcba a bajnoki elsőségért.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!