KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Boullier: Nem ülünk a babérokon

Boullier: Nem ülünk a babérokon

motorsportal.hu  2012.05.21. 13:29


 

Lotus F1 Team csapatfőnöke, Eric Boullier arra figyelmeztetet, hogy csapata nem elégszik meg a dobogós helyezésekkel, és két stabil eredmény után sem ülnek a babérokon, helyette inkább felülvizsgálják az eddigi teljesítményt, és legfőképpen a célokat.
 
A legutóbbi két versenyhétvégén dobogós helyezést ért el a Lotus. Bahreinben a csapat kettős dobogós eredménynek örülhetett, míg Barcelonában Kimi Räikkönen harmadikként ért célba, míg csapattársa Romain Grosjean negyedik lett.
 
A csapatfőnök, Eric Boullier elégedett azzal az összhanggal, amit a csapatnál tapasztal, és a további fejlődés érdekében hamarosan felülvizsgálhatják az év elején kitűzött célt, ami a konstruktőri negyedik hely megszerzése volt.
 
„Az első néhány verseny nehézségei után – ahol a tempónkat nem tudtuk eredményre váltani – valóban azt kell mondanunk, hogy volt két nagyon erős eredményünk. Ha továbbra is így folytatjuk, akkor lehet, hogy felül kell vizsgálnunk a várakozásainkat. Igaz a Formula-1-ben semmi nem röghöz kötött, és nem szabad lebecsülni az ellenfeleket. Már van két jó eredményünk, de győzelmet még nem szereztünk. A dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak, így nem fogunk a babérjainkon ülni.” – jelentette ki Boullier.
 
A Lotus tavaly is meglepte a mezőnyt, amikor az első két versenyen dobogós helyezést ért el, ám ezt követően az új elrendezésű kipufogó zsákutcának bizonyult, és a csapat lendülete megtorpant. Boullier bízik abban, hogy idén ez nem fordulhat elő.
 
„Tavaly az Ausztráliában és Malajziában megszerzett dobogós helyek jó előérzetet adtak, de volt egy koncepciónk, ami meghiúsította potenciálunkat. Ebben az évben már megéreztük a győzelem szelét, ami mindenkin nagyot lendített, és ez hajt minket előre a nehéz munkában. Éhesek vagyunk a sikerre, és tudjuk mit akarunk.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!