KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Lotus: Nem így terveztük az 500. futamot

Lotus: Nem így terveztük az 500. futamot

formula.hu  2012.05.28. 11:15


 

Nehéz nagydíj van a Lotus csapat mögött, nem egészen úgy alakult az 500. nagydíjuk, ahogy tervezték: Romain Grosjean az első kanyarban összetörte autóját, és Kimi Raikkönen is csak a kilencedik lett.
 
Eric Boullier, csapatfőnök: „Két egymást követő dobogós hely után érkeztünk meg Monacóba, de nem igazán tudtuk, hogy mire számíthatunk ezen a különleges pályán. Az időmérő előtt egyértelmű volt, hogy az E20 versenyképes, mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. A rajtrácson elfoglalt pozíciók nem tükrözték valódi sebességünket. Sajnos Romain versenye idő előtt véget ért, miután ütközött Schumacherrel, de úgy gondolom, a versenybírók ezt versenybalesetnek minősítik. Tudtuk, hogy Kimi számára a dobogóért harcolni több lesz, mint nehéz. A gumikkal is küzdöttünk, miután elkezdett csökkenni a hőmérséklet, már csak védeni tudta a pozícióját. A két pont kiábrándító, de tekintve, hogy mennyire szoros a mezőny, nem szenvedtünk nagy hátrányt az ellenfelekkel szemben. A konstruktőri bajnokságban a Ferrarival azonos pontszámunk van, míg Kimi 25 ponttal van a vezető Alonso mögött. Bármi is történt, a bajnokság nyitott. Most Kanadára várunk, ez lesz az első pálya, ahol alacsony leszorítóerő kell, és ahol az E20-nak erősnek kell lennie. Végül szeretnék gratulálni a csapatnak a hétvégén végzett munkájához. Az 500. futam nem volt a legjobb, de remélem, hogy az 501. az lesz!
 
James Allison, műszaki igazgató: „Öt olyan futam volt már az idén, amikor erősek voltunk. sajnos a hatodikon nem volt meg a tempónk. Teljesen örömtelen verseny volt az elejétől a végéig. Az, hogy Romain kiesett már az első kanyarban, hatalmas csapás volt, szertefoszlottak a reményeink. Kimi rendben elrajtolt, képes volt tartani a tempót, amíg a gumik bírták. Tovább kinn maradtunk, mint eredetileg terveztük a lágyabb gumikon, mert mint mindenki más, mi is az esőre vártunk. Most összeszedjük magunkat, megyünk Kanadába, ahol mindkét autóval jó helyezést szeretnénk elérni.”
 
Ricardo Penteado, Renault Sport F1: „Keményen dolgoztunk, hogy jó eredményt érjünk el a lassú monacói pályán. A csomagunk gyors volt a hétvégén, amit az időmérő pontok is mutattak, de Romain nagyon szerencsétlen volt, hogy balesetet szenvedett az elején. A kilencedik hely Kimi számára kicsit frusztráló, és nem tükrözi a teljesítményét.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!