HÍREK : Räikkönennek továbbra sem lesz szuper DRS-e |
Räikkönennek továbbra sem lesz szuper DRS-e
motorsportal.hu 2012.09.04. 17:25
A csodafegyver bevetése tovább várat magára. A nyári szünetben ugyan még arról szóltak a hírek, hogy a Lotus csapat saját fejlesztésű „szuper DRS”-ével indítja meg második félévi nagy hajráját, most úgy tűnik, az eszköz éles bevetésére Monzában sem kerül majd sor. Mégpedig a pálya speciális aerodinamikai követelményei miatt.
Mint ismert, az enstone-iak már több nagydíjpénteken is próbálgatták már megoldásukat, ám e teszteket eddig csupán Magyarországon nem tette értékelhetetlenné az eső. Nem volt ez másképp Belgiumban sem, ahol elvileg már egész hétvégén szuper DRS-sel kellett volna körözzenek Räikkönenék. A kellő mennyiségű adat, illetve a túl kevés tapasztalat miatt a csapat egyelőre továbbra is bizonytalan az eszköz előnyeit illetően, ráadásul szerintük a csúcssebességéről híres Monzában nem is feltétlenül hozna komoly előnyt – ezért most úgy döntöttek, ott sem állítják szolgálatba azt.
„Úgy gondolom, nem vetjük be Monzában, mert Monza az Monza. Az aerodinamikai beállítások ott teljesen mások.” – indokolt Eric Boullier csapatfőnök. Miután Belgiumban meglehetősen alacsony volt az arany–fekete kocsik végsebessége, akár furcsának is tűnhet ez a döntés, ha viszont Räikkönen harmadik helyét nézzük, a csapat jó teljesítményének a DRS bemutatkozásának újabb csúszása sem feltétlenül lesz negatív hatással rájuk. Szingapúr után aztán végre kiderülhet, mit is tud a rendszer – legalábbis Boullier szerint.
|