KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus valamit nagyon jól csinál

A Lotus valamit nagyon jól csinál

formula.hu  2012.09.21. 17:19


 

Korábbi versenyzőjük, Robert Kubica szerint a Lotus csapat most igazán jó, mégpedig azért, mert tisztán versenycsapatként működik.
 
A korábbi rendezetlen viszonyok megnehezítették a tisztán látást, nem csak a rajongóknak, maguknak a pilótáknak is. „Az első évemben Renault volt, de a Genii Capital Managementtel. A következő évben olyan csapatnál voltam, ami talán már nem is létezett többé. A szezont a korábbi autóval kezdtük, és elértünk néhány jó eredményt, annak ellenére, hogy jelentősen kisebb költségvetésből dolgoztunk, késtünk a kocsi fejlesztésével, mivel télen még azt sem tudtuk, ott lesz-e a csapat a rajtrácson. Most úgy látom, kezd kifizetődni a munka, hiszen a csapat erősségei már 2010-ben is láthatóak voltak.”
 
„A Lotus egy tisztán versenycsapat, amiből ma már nem sok van a Forma-1-ben. Ha megnézzük a top csapatokat, a nagy cégeket, nehéz jól együttműködni sok emberrel. A Lotus egy csapat, igazi versenyzői szenvedéllyel. Ez egy nagy előny. Továbbá van egy nagyon jó csapata, alig néhány emberrel, akik képesek nagyon jó együléses versenyautót építeni. Ebben az évben ez már látható” – nyilatkozta Kubica az olasz Omnicorse hasábjain. Azt azonban ő is furcsállja, hogy még nem tudtak nyerni, annak ellenére, hogy az E20 valóban versenyképes.
 
„Ha Raikkönen előrébb tudná kvalifikálni magát a rajtrácson, Grosjean pedig tudná tartani a tempót vele a verseny során, akkor nyernének” – véli a lengyel, majd hangsúlyozza, nem a pilótákkal van a baj. Grosjean eltiltása nagy visszhangot keltett, Kubica azonban nem szeretne állást foglalni: „Nem az én dolgom megítélni, különösen mert már nem vagyok része ennek a világnak. Annyit tudok mondani, hogy Grosjean, akit jól ismerek, nagyon okos, de már nagyon sok lehetőséget elszalasztott az idei évben. Ez meglep engem. Valószínűnek tartom, hogy szenved a rá nehezedő nyomástól. A Forma-1 bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Higgyék el nekem, még belülről sem könnyű megérteni, nem hogy azoknak, akik kívül vannak.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)