KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen hallgat a jövő évről

Räikkönen hallgat a jövő évről

formula.hu  2012.09.21. 17:22


 

Kimi Raikkönen nem akart nyilatkozni arról, hogy a jövő évben is a Formula-1-es mezőny tagja lesz-e, annak ellenére, hogy az idei évben a bajnoki címért küzd.
 
Két év távollét után a finn pilóta az idei évben tért vissza a Formula-1-be, azonnal versenyképes teljesítményt nyújtott és jelenleg a pontverseny harmadik helyén áll, 38 ponttal lemaradva az első helyezett Fernando Alonsótól. Azonban több találgatás terjeng a pilóták jövőjéről és Raikkönent is arról faggatták, a jövő évben a mezőny tagja lesz-e.
 
"Nos, ezt nem lehet tudni. Sok nagyszerű dolog van a Formula-1-en kívül is. Vannak lehetőségeink és majd meglátjuk, mi történik. Mindig azt mondtam, nem a Formula-1-ért élek és amikor úgy érzem, mást szeretnék csinálni, akkor mást fogok csinálni. De most élvezem, jó a csapat, nagyszerű emberekkel dolgozhatok, majd meglátjuk, mi történik. Különböző versenyek vannak és a Formula-1-en kívül normál dolgokat is lehet tenni az életben, majd meglátjuk, mi lesz."
 
A hétvégi Szingapúri Nagydíjjal kapcsolatban Raikkönen elmondta, a Lotus célja a győzelem lehet, de csak a pénteki szabadedzés után derül ki, ez reális-e.
 
"Megpróbáljuk. Nem könnyű, de remélhetőleg jobb pozícióban leszünk, mint az elmúlt két versenyen. Nem jártam még itt a csapattal; tavaly nagyon nehéz volt a csapat számára, de most teljesen más a helyzet. A holnapi nap után többet tudunk, de az idei autó jól működik az ilyen pályákon, remélhetőleg itt is így lesz. De az utóbbi két verseny nem volt könnyű számunkra; más vonalvezetésű pályák következnek innentől kezdve, de soha nem lehet tudni, mi történik."
 
Annak ellenére, hogy futamot nem sikerült nyernie, Raikkönen esélyes a bajnoki címre, a finn pilóta elmondta, úgy érzi, akkor is megérdemli a bajnoki címet, ha nem állhat a dobogó legfelső fokára.
 
"Folyamatosan próbálunk egyre több pontot szerezni a versenyeken és javulni. Ha a végén győzünk, az nagyszerű lesz, de bárki is gyűjti az év végéig a legtöbb pontot, megérdemli a bajnoki címet. Ha ez velünk történne, jó dolog lenne, de nem érdekel, hogy futamgyőzelemmel, vagy anélkül sikerül."

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)