KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Az FIA kiadta a hivatalos 2013-as versenynaptárat

Az FIA kiadta a hivatalos 2013-as versenynaptárat

formula.hu  2012.10.02. 19:34


 

Az előzetes terveknek megfelelően a Formula-1-es világbajnokság 2013-as szezonjában is 20 futam szerepel majd, míg a bajnokság március 17-én Ausztráliában veszi majd kezdetét, a szezonzáró Brazil Nagydíjra pedig november 24-én kerül majd sor.
 
Az FIA Motorsport Világtanácsának szeptember 28-i ülésén jóváhagyott 2013-as versenynaptár 20 futama közül egyedül a New Jersey-ben megrendezésre kerülő amerikai futam sorsa bizonytalan még, a szervezők lassú munkatempója miatt ugyanis Bernie Ecclestone meglobogtatta egy szerződésbontás lehetőségét is.
 
Az előzetes versenynaptárhoz képest az FIA hivatalos naptárában a Brit Nagydíj után a Német és a Belga Nagydíjak is egy héttel kerültek előrébb, így a Brit és a Német, valamint a Német és a Magyar Nagydíjak között is két-két hét lesz az eltolódás, míg a Belga Nagydíj szeptember helyett augusztus 25-ei megrendezése azt jelenti, hogy jövőre „mindössze” négy hét nyári szünetet kell kibírniuk a Formula-1 szerelmeseinek. A 2012-es szezonhoz hasonlóan azonban a bajnokság véghajrája jövőre is zsúfolt lesz, hiszen szeptemberben, októberben és novemberben is három-három futam vár majd a pilótákra.
 
A Formula-1 2013-as hivatalos versenynaptára 
Március 17 Ausztrália (Melbourne) 
Március 24 Malajzia (Sepang) 
Április 14 Kína (Sanghaj) 
Április 21 Bahrein (Sakhir) 
Május 12 Spanyolország (Barcelona) 
Május 26 Monaco (Monte Carlo) 
Június 9 Kanada (Montreal) 
Június 16 USA (New Jersey) 
Június 30 Anglia (Silverstone) 
Július 14 Németország (Hockenheim) 
Július 28 Magyarország (Hungaroring) 
Augusztus 25 Belgium (Spa) 
Szeptember 8 Olaszország (Monza) 
Szeptember 22 Szingapúr (Marina Bay) 
Október 6 Japán (Suzuka) 
Október 13 Korea (Yeongam) 
Október 27 India (Buddh International Circuit) 
November 3 Abu Dhabi (Yas Marina) 
November 17 USA (Austin) 
November 24 Brazília (Interlagos)

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)