Ecclestone a költségsapka bevezetését szorgalmazza

motorsportal.hu  2012.10.02. 19:52

Költségek, költségek, költségek. A pénzek elköltésének hatékonysága jó ideje állandó szempont a Forma–1-ben, a minél jobb kivitelezéshez vezető utat viszont számos akadály nehezíti. Legyen-e és mekkora a költségplafon? Ki felügyelje és szabályozza annak betartását? Miként lehetséges olyan módot találni, amely nem érint hátrányosan egyetlen résztvevőt sem? Bernie Ecclestone gondolt egyet, és kezébe vette az irányítást. A csapatok a zsebében, a megoldás pedig a küszöbön. De vajon csak ennyiről szólna az egész?

 

Max Mosley 2009-ben állt elő a költségsapka ötletével, ami aztán a bukásához vezetett. A csapatok egyöntetűen irreálisnak és nemkívánatosnak tartották az akkori FIA-elnök által javasolt 50 millió eurós kötelező költségvetést, mondván, az hatalmas leépítéseket hozna magával, ráadásul ennyi összegből képtelenség F1-es csapatot fenntartani.

 

A résztvevők által tömörített FOTA, vagyis a csapatok érdekvédelmi szervezete akkor egységesen állt ki Mosley ellen, aminek meg is lett a hatása: az elnök távozott, ők pedig megegyeztek egy az általa javasoltnál (szerintük) ésszerűbb megoldásban. Így jött létre a költségkorlátozó egyezmény, az RRA, amely konkrét összegek helyett az egyes területek (pl. a szélcsatorna vagy a CFD szimuláció használata) korlátozásán alapult, s amely értelmében minden csapat megegyezett abban, hogy költségvetésüket hatékonyabbá, évről évre alacsonyabbá teszik.

 

Tavaly viszont fordult a kocka. Miután a Red Bull uralta az évet, állandó támadások célpontja lett a riválisok részéről. Kialakult egyfajta frontvonal az osztrákok és a mercedeses csapatok között, aminek alapját előbb a csapatlétszámról szóló vita, aztán technikai kérdések – mint például a motorvezérlés – adták, és ami végül az RRA értelmezésének különbözőségében csúcsosodott ki. Az ellentétek feloldhatatlannak bizonyultak, a szezon végén a Red Bull bejelentette, kilép a FOTA-ból.

 

A vita tárgyát az adta, hogy a Red Bull igazságtalannak tartotta az egyes területekre vonatkozó szabályozások között fennálló különbségeket. Míg például a szélcsatorna használatát, valamint a számítógépes szimulációkat konkrét plafonnal (munkaóra) korlátozták, addig a motorok gyártására és fejlesztésére kiadott összegeknél a kiszolgált csapatok eltérő számára hivatkozva jóval lazábban kezelték a megkötéseket. A Red Bull bár szeretett volna, nem költhetett többet az általa preferált területre, míg a Mercedesek sajátos helyzetükre hivatkozva megtehették azt. Az osztrákok emiatt szándékosan nem tartották magukat az egyezményhez, a Mercedes pedig nemtetszését fejezte ki emiatt.

 

A FOTA szétesésével ha nem is bukott meg, az RRA léte legalábbis megkérdőjeleződött. A résztvevők abban ugyan továbbra is egyetértettek, hogy költségeket szabályozni kell, abban viszont saját eltérő érdekeik miatt képtelenek volta dűlőre jutni, miként.

És így jutottunk el Bernie Ecclestone-hoz, aki ismét rend és igazságtévő tanító bácsiként lép fel a megoldást egyaránt áhító, de ezért saját sérelmeiken felülkerekedni már képtelen kisiskolások között. Mr. E. legújabb terve az RRA elveire alapozva, de a korábbi Mosley-féle elképzelés hátrányait kiküszöbölve igyekszik megoldást találni a csapatok között felmerült ellentétekre. Ecclestone, aki immár minden nagy csapatot maga mellé tudott állítani az új, számukra extra bevételeket kínáló Concorde-egyezménnyel, szemmel láthatóan igyekszik saját kezében tartani az irányítást. Korábban a FOTA tagjai, például Ross Brawn, nem egyszer felvetették, egy külső független szervnek, például az FIA-nak kellene szabályozni a csapatok költségvetését, ám az F1 nagyura a korábbi hírek szerint jobban szeretné, ha sportága és a Szövetség kapcsolata nem erősödne, hanem inkább lazulna.

 

A költségsapka bevezetéséről éppen ezért Ecclestone előrehaladott tárgyalásokat folytat a tizenkét csapattal. Elképzelésük az, hogy az eddigiek helyett nagyobb szabadságot hagynának a pénzek elköltésének irányára, ugyanakkor szigorúbban szabályoznák az ehhez rendelkezésre álló összegek mértékét. „Úgy vélem, szükség lenne a csapatok által elkölthető összegek maximalizálására – amely összeg magába foglalná a versenyzői fizetéseket is. Nevezzük felső határnak, mert a fedél szó ilyen tekintetben nem tetszik nekem. Így bizonyos összegeket költhetnének el, ám hogy azt a karosszériára vagy a versenyzőre, nekem mindegy. Ha nagyobb motorhome-ot akarnak, megvehetik. De arra figyelnünk kell, hogy a versenyképességhez nem feltétlenül kell többet költeni. Ha valaki új csapatot indít, nem szabad, hogy hátrányt szenvedjen a nagyobb költségvetésű gárdákkal szemben.”

 

Ecclestone ezt a fajta szabályozást tehát hasonlóan képzeli el, mint Mosley tette 2009-ben, annak módszere illetve tálalása viszont merőben más. „Az összeg, amit Max ajánlott, még arra sem lett volna elég, hogy a motorokat kifizessék.” – utalt Ecclestone az akkori 50 millió eurós éves költségvetési javaslatra. Az üzletember sokkal inkább olyan irányba terelné a sportágat, amit a (szintén általa „birtokolt”) GP2 követ (illetve tesztelt már). Ott minden csapat számára azonos pénzösszeg, 7,5 millió euró költhető, a köztük lévő különbségeket pedig így az elvégzett munka minősége adja – mérnöki és versenyzői fronton egyaránt. „Ha egy GP2-es csapattal nyerni akarnék, a két legjobb versenyzőt szerződtetném. Ha a Forma–1-ben is így működne, Hamiltont és Vettelt kéne szerződtetned.”

 

Ecclestone szavaiból úgy tűnik, továbbra is szeretné elérni, hogy a sportág legmeghatározóbb tényezőjét a versenyzők jelentsék. És ahhoz, hogy ezt elérje, láthatóan tovább haladna az egységesítés rég megkezdett útján – meghagyná viszont a szabadságot ahhoz, hogy a legjobb munkát végzők végül mindig felülkerekedjenek.

Idealisztikus elképzelés. Már csak az a kérdés, milyen egyéb érdekek és célok húzódnak mögötte, s azok mennyiben befolyásolják majd annak megvalósulását…