KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Az Alonso–Räikkönen ütközés már lezárt ügy

Az Alonso–Räikkönen ütközés már lezárt ügy

motorsportal.hu  2012.10.08. 21:56


Fernando Alonsónak nem hozott szerencsét Kimi Räikkönen Szuzukában. Míg szombaton a finn kicsúszása miatt volt kénytelen megszakítani utolsó gyorskörét, vasárnap a Lotus vágta ki kerekét, ami miatt már az első kanyarban kiesett. Bár a párszáz méteres futamot követően a spanyol kollégáját hibáztatta, később már sem ő, sem csapatfőnöke nem okolta Räikkönent a nullázásért.
 
Vagy legalábbis mindketten igyekeztek elejét venni a további fölösleges vitáknak. Stefano Domenicali a következőképpen fogalmazott: „Mindig tiszteletben tartom a bírák döntéseit, még akkor is, ha nem értek mindig egyet velük. Ebben az esetben nem mondhatjuk egyértelműen, hogy Kimi vezetési módja volt az ok.”
 
A ferraris vezért tehát maga is versenybalesetnek tartja a történteket, s igyekszik lezárni a témát. A szakértők véleménye ugyanakkor továbbra is megoszlik a kérdésben. Míg Mark Surer Alonso felelősségére, Adrian Sutil például inkább Räikkönen hibájára hívta fel a figyelmet. „Egyszerűen nem volt több helye, így egy kicsit korábban vissza kellett volna sorolnia.”
 
Az efféle véleménykülönbségek ugyanakkor cseppet sem szokatlanok egy ilyen esetnél – s talán ezek léte jelzi legjobban, hogy az incidens valódi versenybaleset volt. Az ORF-nél tevékenykedő Alexander Wurz szerint éppen ezért felesleges vitázni a kérdésen, mivel a tipikus versenybaleseteknél úgy sincs konszenzus. „Alonso egyszerűen útját állta Räikkönennek ebben a klasszikus versenybalesetben, végül pedig azt mondta „Tudom, hogy Räikkönen nem volt hibás. Egyszerűen túl kevés helye volt túl nagy sebesség mellett.” Mindketten versenyezni akartak, de aztán kicsit összeértek. Keserű kiesés volt ez Alonso számára, de a végén sportszerű kijelentéssel zárta le a témát.”
 
Ahogy a sportbírók is tették a két fél büntetlenül hagyásával. A kérdés tehát minden szempontból lezártnak tekinthető.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)