KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Hembery: Lehetséges az egy kiállás

Hembery: Lehetséges az egy kiállás

motorsportal.hu  2012.10.13. 14:37


 

Lewis Hamilton nem érti, miért a lassabb a gyorsabb, Felipe Massa hatalmas különbségeket lát, miközben technikai igazgatója szerint alig van eltérés. A pálya állapota folyamatosan változik, így nehéz pontos képet alkotni a viselkedésükről, ami nem hasonlítható semelyik másik helyszínen tapasztaltakhoz. A Pirelli szuperlágy és lágy keverékei körül már egy nap elteltével is számos furcsaságot tapasztalhattunk, ám ez nem feltétlenül ígér gumikáoszt vasárnapra.
Paul Hembery, az olasz gyártó első embere szerint a dél-koreai aszfalt semelyik más pályához nem hasonlítható a gumihasználat terén. „Ez egy ritka pálya – különböző okok miatt. Első ránézésre gyorsnak, de normálisnak tűnik, de az aszfaltfelület olyan mint egy utcai pályánál. Nem lyukacsos, nagyon sima, sok bitumennel. A gumikopás ezért meglehetősen alacsony mértékű.”
 
Nem véletlen tehát, hogy az olasz gyártó a két leglágyabb termékét szállította ide, amelyek között egyébként nagyjából két-hattizedes időkülönbség van. Lewis Hamilton és a ferraris Pat Fry meg is lepődött kicsit azon, hogy alig észrevehető a két típus közti differencia.
 
Az alacsony kopásból adódóan feltételezhető, hogy néhány versenyző és csapat akár egykiállásos stratégiával is megpróbálkozik majd vasárnap, hiszen míg más helyszíneken ez a hátsó abroncsok kopása miatt általában nehezen megvalósítható, itt ezen gumik kevésbé használódnak el. Ezt maga Hembery is megerősíti: „A gumikat szerkezetileg komoly terhelés éri, ám a felület miatt a keveréket ez kevésbé érinti. Egyes versenyzők nyugodtan elgondolkodhatnak az egy kiálláson.”
 
A szakember ugyanakkor egy másik tényezőre hívja fel a figyelmet: a szemcsésedésre. „Ez annak köszönhető, hogy itt az év többi részében nem versenyeznek, és betétfutamok sincsenek itt. A pálya emiatt nagyon poros, és sokkal jobb nem is lesz.” Fernando Alonso a mai napot követően nem véletlenül emelte ki, hogy a pálya állapotának gyors változásának komoly szerepe lehet a hétvége erőviszonyainak további alakulásában.
 
Ha a hátsók nem is, az első abroncsok viszont jelenthetnek komoly problémát – mint az a mai szabadedzéseken is látható volt (például Hamiltonnál). A gondot viszont itt a hólyagosodás jelenti, ami nem a gumik kopásával, hanem azok alacsony hőmérsékletével, illetve túlzott csúszásával függhet össze. Mint azt Hembery elmondta, a stratégiáknál elsősorban ez a tényező lesz majd meghatározó „Az első kerekek jelentik itt a korlátozó tényezőt. Némely csapatok elég agresszívek voltak a beállításokkal, és kihasználták a kerékdőlés maximumát. Ennek előnye viszont korlátozott, mivel növeli a gumik kopását a kerék belső felén. A keményebb hátsó kerekek viszont akár az egész versenyt kibírnák.”
 
Ez a jelenség részben annak eredménye, hogy ezen a különleges pályán a gumik megfelelő hőmérsékleti tartományba hozása nem mindenkinek megy könnyen. A hosszú egyenesekben az abroncsok könnyen visszahűlhetnek, míg az igazán erőteljes felmelegedést okozó gyors kanyarokból csak kevés van a pályán.
 
Hembery szerint a távol-keleti pálya éppen ezért számít annyira különlegesnek gumiszempontból. „A pálya már-már bizarr. Viccesen mondtam is az egyik mérnökömnek, hogy jobb lenne itt köztes esőgumikkal versenyezni, mivel ide olyan gumik valók, amiknek alacsony a hőmérsékleti igénye. Tulajdonképpen erre a pályára külön keveréket kéne gyártani.”
 
Alulkormányzottság, problémák a gumik hőmérsékletével, a bal első kerekeken megjelenő csíkok – az elmondottak alapján mindenképpen érdemes lesz odafigyelni ezen tényezőkre, mivel nem csupán az erősorrendről, de a versenystratégiákról is ezek döntenek majd leginkább.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)