HÍREK : Meggyőző Red Bull fölény a második szabadedzésen |
Meggyőző Red Bull fölény a második szabadedzésen
motorsportal.hu 2012.10.26. 12:46
A két Red Bull – Sebastian Vettel-Mark Webber sorrendben – volt a leggyorsabb a második szabadedzésen Indiában, őket pedig Fernando Alonso követi a harmadik helyen.
Az első szabadedzéshez hasonlóan a helyi idő szerint 2 órakor kezdődő második tréninget is napsütésben, 29 °C-os levegőhőmérséklet és 38 °C-os pályahőmérséklet mellett kezdhették meg a versenyzők.
A Sauber pilótája, Sergio Perez az első szabadedzést rosszulléte miatt kihagyni kényszerült, azonban a második tréningre összeszedte magát, így azon már elindulhatott. A gyakorlást megelőzően a csapat Twitteren közölte, hogy ugyan az első edzésen Perezt helyettesítő Esteban Gutierrez készen áll arra, hogy beugorjon a mexikói helyett, Perez fog a volán mögé ülni.
A Sauber pilótája mellett Bruno Senna és Heikki Kovalainen is visszakapta autóját: őket Valtteri Bottas és Giedo van der Garde helyettesítette az első szabadedzésen.
A Pirelli a kemény és a lágy keveréket hozta magával Indiába, és míg az első edzésen a kemény abroncsok domináltak a versenypályán, addig a második gyakorláson már jelentősebb szerepet kaptak a lágyak is, ezzel a keverékkel Vitaly Petrov, a Caterham versenyzője gurult elsőként pályára.
A címvédő világbajnok Vettel 1:26.221-es idővel bizonyult a leggyorsabbnak, csapattársa, Webber lemaradása egy tizedmásodperc, Alonso hátránya viszont már 6 tized a némethez képest. Alonso mögött a negyedik-ötödik helyen szoros időeredmények születtek, Nico Rosberg előnye 8 ezredmásodperc Kimi Räikkönenhez képest.
A McLaren bevetett néhány újítást a hatodik pozícióban végzett Lewis Hamilton autóján, azonban a hírek szerint a csapat titkolja az év végén távozó versenyző előtt, hogy pontosan milyen fejlesztésekkel dolgozik.
Az edzés során többen is idő előtt elkoptatták a gumikat: Massa, Grosjean, Senna és Hülkenberg is keresztbecsúszott a pályán, azonban mindannyian tovább tudtak menni anélkül, hogy sérült volna a versenygépük. A Ferrari brazilja később ismét megcsúszott az új lágy gumikon, és az autó egyensúlyára panaszkodott; ezt követően a bokszba hajtott, a szerelők pedig elvégeztek néhány munkálatot az autón. A Ferrari úgy nyilatkozott, Massa összes gumija sérült, így az edzés végére csupán azért tért vissza a versenypályára, hogy rajtgyakorlatokat végezzen – a brazil a 15. pozícióban végzett.
A hazai közönsége előtt versenyző Narain Karthikeyan számára idő előtt véget ért az edzés, mivel hidraulikai probléma hátráltatta a HRT-t. Hasonlóképp járt Vitaly Petrov, a Caterham pilótája is, ő egy lehetséges motorprobléma miatt szállt ki korábban autójából.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Kör |
1 |
Sebastian Vettel |
Red Bull |
1’26.221 |
35 |
2 |
Mark Webber |
Red Bull |
1’26.339 |
33 |
3 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1’26.820 |
34 |
4 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1’27.022 |
38 |
5 |
Kimi Räikkönen |
Lotus |
1’27.030 |
40 |
6 |
Lewis Hamilton |
McLaren |
1’27.131 |
38 |
7 |
Jenson Button |
McLaren |
1’27.182 |
24 |
8 |
Nico Hülkenberg |
Force India |
1’27.233 |
37 |
9 |
Romain Grosjean |
Lotus |
1’27.397 |
36 |
10 |
Bruno Senna |
Williams |
1’27.738 |
36 |
11 |
Paul di Resta |
Force India |
1’28.004 |
32 |
12 |
Sergio Perez |
Sauber |
1’28.178 |
39 |
13 |
Michael Schumacher |
Mercedes |
1’28.222 |
37 |
14 |
Daniel Ricciardo |
Toro Rosso |
1’28.239 |
37 |
15 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1’28.296 |
23 |
16 |
Kamui Kobayashi |
Sauber |
1’28.455 |
40 |
17 |
Pastor Maldonado |
Williams |
1’28.596 |
38 |
18 |
Jean-Éric Vergne |
Toro Rosso |
1’29.167 |
35 |
19 |
Heikki Kovalainen |
Caterham |
1’29.320 |
43 |
20 |
Vitaly Petrov |
Caterham |
1’29.606 |
22 |
21 |
Pedro de la Rosa |
HRT |
1’30.950 |
37 |
22 |
Timo Glock |
Marussia |
1’31.113 |
35 |
23 |
Narain Karthikeyan |
HRT |
1’31.372 |
20 |
24 |
Charles Pic |
Marussia |
1’31.493 |
31 |
|