KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Csalódottság a Lotusnál az időmérő edzés után

Csalódottság a Lotusnál az időmérő edzés után

motorsportal.hu  2012.10.28. 01:25


 

A Lotus versenyzőinek nem sikerült az élmezőnybe verekedniük magukat az Indiai Nagydíj időmérő edzésén, hiszen Kimi Räikkönen a hetedik helyen végzett, míg Romain Grosjean a Q2-ben búcsúzva, csak a tizenegyedik helyről rajtolhat majd vasárnap. Mindkét pilóta csalódottan nyilatkozott.
 
Kimi Räikkönen: „A délelőtti edzés után változtattuk az autó beállításain, és kimondottan vágtunk neki a kvalifikációnak. Sajnos ma délután úgy tűnik, nem sikerült megtalálnunk a tapadást, szóval sokkal nehezebb volt a helyzet, mint arra előzetesen számítottunk. Kimondottan csalódott vagyok, mivel csak a hetedik helyről indulhatok majd, mivel szerintem ettől jobb volt a kocsink.”
 
Romain Grosjean: „Jobb eredményre számítottam, szóval kicsit csalódott vagyok. Bár a stratégia szempontjából a 11. helynek van egy előnye, mivel te vagy az első autó, aki megválaszthatja, milyen gumival vágjon neki a versenynek, nekem pedig van jó néhány friss szett a tarsolyomban. Bárcsak tovább tudtam volna jutni a Q3-ba, hiszen elég frusztráló, hogy mindössze 2 századmásodpercen múlott a dolog. A második gyors körömben jól mentem, de valamilyen okból kifolyólag időt veszítettem. Nehéz volt mindent jól csinálni, de jó esélyünk van rá, hogy pontokat szerezzünk holnap.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)