KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Sebastian Vettel nyert és növelte előnyét az összetettben

Sebastian Vettel nyert és növelte előnyét az összetettben

motorsportal.hu  2012.10.28. 12:45


 

A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte az Indiai Nagydíjat, így tovább növelte előnyét Fernando Alonsóval szemben, akit a második helyen intettek le. A harmadik helyre Mark Webber érkezett be.
 
Vettel Indiában ellentmondást nem tűrő formában versenyzett: mindhárom szabadedzésen az élen zárt, a szombati időmérőn pedig pályafutása 35. rajtelsőségét is bezsebelte, így a mai, 60. körös versenyt az élről kezdhette meg.
 
A rajt az élmezőny számára problémamentesen zajlott: Vettel, illetve a második helyről rajtoló csapattársa, Mark Webber szépen eljött, a mögülük rajtoló McLareneket azonban alaposan megszorongatta a Ferrari bajnokaspiránsa, Fernando Alonso. A spanyol gyönyörű csatát követően Lewis Hamiltont maga mögé utasította, majd a negyedik körben az angol csapattársát, Jenson Buttont is „bedarálta”. Két körrel később a két McLaren között is pozíciócsere történt.
 
A rajt nagy vesztese a mezőny közepéről induló Michael Schumacher volt, kinek autóját Jean-Eric Vergne Toro Rossója tarolta le. A hétszeres világbajnok jobb hátsó defektet kapott, így már az első kör végén a bokszba kényszerült.
 
A taktikai kerékcserék sorát a sauberes Sergio Perez kezdte meg: a mexikói tehetség meglepő módon már a 14. körben érkezett a bokszba, néhány körrel később azonban feladni kényszerült a futamot, autója ugyanis megsérült, amikor a toro rossós Daniel Ricciardóval ütközött.
 
Az élmezőnyből elsőként Jenson Button érkezett kerékcserére a 26. körben: ekkor már kirajzolódni látszott, hogy a mezőny nagy része egy kiállással próbálja megcsinálni a futamot. A hetedik helyről rajtoló Kimi Räikkönen eközben a ferraris Felipe Massával csatázott, majd a kerékcserék után a finn meg is előzte ellenfelét, az azonban visszatámadott, és megtartotta pozícióját.
Az élmezőny tagjai közül a magabiztosan vezető Sebastian Vettel érkezett utolsóként a bokszba: a német az első helyre érkezett vissza, miközben Alonso egyre közelebb került a második pozícióban autózó Webberhez.
 
Időközben kiderült, az ausztrál autójában meghibásodott a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS), így Alonso a 48. körben viszonylag simán maga mögé utasította a Red Bull veteránját.
A futam utolsó köreire is maradtak izgalmak, a sorozatban negyedik győzelme felé haladó Vettel autójának padlólemeze ugyanis az aszfaltot érte. Ezt látván a Ferrarinál üldözésre buzdították Alonsót, a címvédő köridői azonban nem lassultak jelentősen, így végül elsőként szelte át a célvonalat.
 
Mai győzelmének hála előnye 13 pontra nőtt az összetettben Fernando Alonsóval szemben. A harmadik pozícióban Mark Webber ért célba, őt Lewis Hamilton, valamint Jenson Button követte, ak a verseny utolsó körében futotta meg a leggyorsabb kört.
 
Massa a leintésig maga mögött tudta tartani Räikkönent, akit a force indiás Nico Hülkenberg követett. A legjobb tíz között zárt még Romain Grosjean és Bruno Senna is, így Nico Rosberg kiszorult a pontszerző zónából. Miután a hétszeres világbajnok Michael Schumacher néhány körrel a leintés előtt feladta a reménytelen futamot, a Mercedes sorozatban harmadik pontnélküli versenyét zárta Indiában.
 
Folytatás jövő hétvégén, az Abu Dzabi Nagydíjjal.
 
Hely Versenyző Csapat Idő/Különbség
1 Sebastian Vettel Red Bull 1h31:10.744
2 Fernando Alonso Ferrari +     9.437
3 Mark Webber Red Bull +    13.217
4 Lewis Hamilton McLaren +    13.909
5 Jenson Button McLaren +    26.266
6 Felipe Massa Ferrari +    44.600
7 Kimi Räikkönen Lotus +    45.200
8 Nico Hülkenberg Force India +    54.900
9 Romain Grosjean Lotus +    56.100
10 Bruno Senna Williams + 1:14.900
11 Nico Rosberg Mercedes + 1:21.600
12 Paul di Resta Force India + 1:22.800
13 Daniel Ricciardo Toro Rosso + 1:26.000
14 Kamui Kobayashi Sauber + 1:26.400
15 Jean-Éric Vergne Toro Rosso + 1 kör
16 Pastor Maldonado Williams + 1 kör
17 Vitaly Petrov Caterham + 1 kör
18 Heikki Kovalainen Caterham + 1 kör
19 Charles Pic Marussia + 1 kör
20 Timo Glock Marussia + 2 kör
21 Narain Karthikeyan HRT + 2 kör
22 Michael Schumacher Mercedes + 5 kör
23 Pedro de la Rosa HRT kiesett
24 Sergio Perez Sauber kiesett

 

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!