KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

BLOG FORDÍTÁS
BLOG FORDÍTÁS : Kínai nagydíj előtt

Kínai nagydíj előtt

  2012.10.29. 19:44


 

Eljött az ideje a szezon harmadik futamának.
 
Az esős Malajziai verseny után először is megszárítottam magam majd Beirutban eleget tettem a kötelességeimnek egy PR munka alkalmával azután pedig ellátogattam a csapat gyárába,Enstonba ahol megnéztem pár új alkatrészt. Otthon egy kicsit edzettem végül pedig elmentem Hollandiába a motocross világbajnokságra megnézni pár látványos akciót.
 
Mindent egybevéve igazán jóra sikeredett szünet. Készek vagyunk a következő versenyre. Frissnek érzem magam és alig várom, hogy lássam, hogy tudok megbirkózni a a Shangai pálya gyors egyeneseivel és a trükkös ám lassú kanyarjaival.
 
Az autónak most jobbnak kell lennie. Van néhány új érdekes alkatrészünk, ami által nagyobb lesz a sebességünk és újra támadni tudjuk a top versenyzőket. De majd meglátjuk, hogy az autó hogy alkalmazkodik a pályához. Eddig nem volt problémánk azokon a pályákon ahol versenyeztünk.
 
Korábban Kínában jó eredményeket értem el. A kezdetektől fogva meg volt a sebességem a Shanghai pályán aminek köszönhetően a dobogós helyekért harcoltam. Öt évvel ezelőtt számomra Kínában volt a fordulópont a bajnoki küzdelemben. 
 
Remélem, hogy egy jó hétvégét futhatunk problémák nélkül. Jó érzéseim vannak az autóval kapcsolatban. Nyilván arra számítunk, hogy az E20 jól fog menni Shanghaiban. Azonban többet fogunk tudni, miután megtettük az első köröket a pályán a pénteki szabadedzésen.
 
Mint mindig most is célom a pontszerzés, és ha lehetséges az első helyek valamelyikéért harcolni. 
Malajziában az időmérő nagyon szoros volt, nagyon kicsik voltak a különbségek az autók között. A versenyen futott leggyorsabb kör nagyon pozitív.
De előre soha nem lehet tudni, hogy a hétvége, hogy fog sikerülni.
Kína különösen az a hely ahol az időjárási tényezőnek köszönhetően nagyon gyorsan tud változni minden.
 
Ha nem figyelsz oda az időjárásra könnyen bajba kerülhetsz. Az előrejelzés szerint záporok várhatók a hétvégére, úgyhogy valószínűleg a kérdés az, hogy sikerül mindent jól időzíteni és jó eredményeket elérni.
 
Kína a mi kezünkben van,az biztos….
 
Fordította:Vivcsó
Forrás:www.kimimania.gportal.hu
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.