HÍREK : Hamiltoné a pole Abu-Dhabiban |
Hamiltoné a pole Abu-Dhabiban
motorsportal.hu 2012.11.03. 15:08
A McLaren-Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton szerezte meg a jogot az élről való indulásra az Abu-dzabi Nagydíjon. A brit mögött a Red Bull alakulata, Mark Webber és a címvédő, Sebastian Vettel várja a rajtot.
Az aszfalt hőmérséklete a harmadik szabadedzéshez képest mintegy 10 °C-ot hűlt az időmérő kezdetére, köszönhetően a közelgő napnyugtának. Ahogyan arra számítani lehetett, az elsőség sorsa az időmérőn a McLaren, illetve a Red Bull versenyzői között dőlt el.
A kvalifikáció első etapjában nagy meglepetés nem történt, a három sereghajtó alakulat versenyzőin kívül a Toro Rosso újonca, Jean-Eric Vergne volt kénytelen búcsúzni, míg a legjobb köridőt Lewis Hamilton futotta meg – a Q1-ben a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Lotus versenyzőin, valamint Sergio Perezen kívül mindenki a lágy abroncsokkal próbálkozott.
A második szakaszban aztán már a nagyok is elővették a lágy abroncsokat, ez a köridőkön is megmutatkozott. Hamilton a Q2-ben is verhetetlennek bizonyult, a két Red Bullt utasította maga mögé, míg a Ferrari szemmel láthatóan tovább küszködött az egykörös tempóval. Nem tudta beverekedni magát a legjobb tíz közé a Mercedes AMG Petronas hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki a vasárnapi futamot csak a tizennegyedik helyről kezdheti majd meg. Hozzá hasonlóan búcsúzni kényszerült a Q2 után a két Force India, valamint a két Sauber is.
Bejutott viszont a legjobb tíz közé a két Lotus, valamint Pastor Maldonado is.
Az utolsó, mindent eldöntő szakaszban két etap várt a versenyzőkre, noha volt olyan, aki megelégedett egyetlen mért körrel: Nico Rosberg a nyolcadik rajtpozíciót szerezte meg, majd percekkel a leintés előtt csapata úgy döntött, inkább spórol az abroncsokkal a futamra.
A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton végül űridővel, 1:40.630-es köridővel szerezte meg idei hatodik pole pozícióját, míg mögötte bő 3 tizedmásodperces hátránnyal Mark Webber zárt a második helyen.
A világbajnoki tabellán élen álló Sebastian Vettel a harmadik rajtkockába kvalifikálta magát, míg meglepetésre a negyedik rajthelyet szerezte meg a Williamsszel parádézó Pastor Maldonado.
Kimi Räikkönen is remekelt a Lotusszal, így holnap az ötödik helyről rajtolhat majd. A finn Jenson Buttont, valamit a bajnokaspiráns Fernando Alonsót előzte meg.
A nyolcadik Nico Rosberg, a kilencedik Felipe Massa, míg a tizedik Romain Grosjean lett.
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m40.630s
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1m40.978s + 0.348
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m41.073s + 0.443
4. Pastor Maldonado Williams-Renault 1m41.226s + 0.596
5. Kimi Raikkonen Lotus-Renault 1m41.260s + 0.630
6. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m41.290s + 0.660
7. Fernando Alonso Ferrari 1m41.582s + 0.952
8. Nico Rosberg Mercedes 1m41.603s + 0.973
9. Felipe Massa Ferrari 1m41.723s + 1.093
10. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m41.778s + 1.148
Q2 szint: 1m41.907s
11. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1m42.019s + 1.118
12. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m42.084s + 1.183
13. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m42.218s + 1.317
14. Michael Schumacher Mercedes 1m42.289s + 1.388
15. Bruno Senna Williams-Renault 1m42.330s + 1.429
16. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m42.606s + 1.705
17. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m42.765s + 1.864
Q1 szint: 1m43.582s
18. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1m44.058s + 2.561
19. Heikki Kovalainen Caterham-Renault 1m44.956s + 3.459
20. Charles Pic Marussia-Cosworth 1m45.089s + 3.592
21. Vitaly Petrov Caterham-Renault 1m45.151s + 3.654
22. Timo Glock Marussia-Cosworth 1m45.426s + 3.929
23. Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 1m45.766s + 4.269
24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m46.382s + 4.885
|