KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Boullier: a győzelem megkönnyebbülést jelent

Boullier: a győzelem megkönnyebbülést jelent

motorsportal.hu  2012.11.07. 20:39


 

Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke elárulta, megkönnyebbült azt követően, hogy Kimi Räikkönen az Abu-dzabi Nagydíjon végre megszerezte az enstone-i istálló számára az első győzelmet. A szakember szerint a siker bizonyítja, hogy jó úton haladnak.
A fekete-arany csapat, mely utoljára négy évvel ezelőtt tudott futamot nyerni (akkor még Renault néven), idén Bahreinben és a Hungaroringen is karnyújtásnyira került a győzelemtől, ám a nyári szünetet követően a fejlesztések tekintetében lemaradt a legnagyobb istállók mögött.
 
Räikkönen az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésén az ötödik helyet szerezte meg, ami Sebastian Vettel diszkvalifikálását követően a negyedik rajtkockára módosult.
 
A Jégember a startnál egyből átugrotta az előle induló Mark Webbert és Pastor Maldonadót. Így a finn pilóta egészen addig a második helyen autózott, míg a 20. körben az addig az élen álló Lewis Hamilton alatt meg nem állt a McLaren.
 
Räikkönen pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és egészen a célig megőrizte a vezető pozíciót, annak ellenére, hogy az utolsó körökben Fernando Alonso komoly nyomást gyakorolt rá.
Boullier, aki első győzelmét ünnepelheti, mint Formula-1-es csapatfőnök, elismerte, egy ideje már kijárt a siker a Lotus számára.
 
„A megfelelő szó az, hogy el vagyok ragadtatva, ezen kívül pedig nagy megkönnyebbülést jelent ez az eredmény” – nyilatkozta a szakember a Sky Sports F1-nek.
 
„Keményen dolgozunk, és a szezon közepén már nagyon közel kerültünk hozzá. Szóval egyértelműen nagyon elégedett vagyok – örülhetnek Enstone-ban, örülhet a csapat, örülhet Kimi és a rajongók is. Nagyszerű, hogy Kimi visszatért a győztes ösvényre.”
 
Räikkönen két emlékezetes „beszólást” is produkált a verseny folyamán a csapatrádión keresztül: „Csak hagyjatok békén, tudom, hogy mit csinálok” és „Igen, igen, igen, melegítem mind a négy kereket. Nem kell örökké emlékeztetni rá”. Boullier a leintést követően ezekről is ejtett néhány szót.
 
„Kimi nagyon koncentrált volt. Egyszerűen csak azt akarta, hogy bízzuk rá a dolgot, hiszen megvolt a tempója, és tudta, hogy mit kell tennie.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)