KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Aki sikeres többet fizet

Aki sikeres többet fizet

motorsportal.hu  2012.11.08. 21:39


 

Úgy fest, az FIA nagyon komolyan gondolja, hogy ezentúl nagyobb bevételekre kíván szert tenni. Azok után, hogy 2013-tól jelentősen megemelik a nevezési díjakat, most a szuperlicenc összegét is feljebb tolják.
 
Jean Todt egy ideje már azon fáradozik, hogy jelentősen megnövelje az általa vezetett FIA bevételeit. Ennek első lépcsőfokát a csapatok által minden szezon előtt fizetendő nevezési díj megemelése jelentette, most pedig a versenyzők is sorra kerülnek. Külföldi lapértesülések szerint a szuperlicencért a jövőben kétszer annyit kell majd fizetni, mint eddig. Ráadásul nem minden versenyző fizet ugyanannyit, tudniillik az alapösszegen (10 ezer euró) felül a megszerzett pontok után ezer-ezer euró pluszt is ki kell fizetni majd. Jenson Button ennek kapcsán máris felhívta a figyelmet egy sajátosságra: „Amikor megnyertem a bajnokságot, már az is drága volt. Majd’ egy millió eurót kellett fizetnem. Nem találom helyesnek, hogy a versenyzők különböző összegeket kell fizessenek a szuperlicencükért. Ha jogosítványt csinálsz, akkor sem kell többet fizetni, csak mert több kilométert mentél, vagy gyorsabb volt az autód másokénál.”
 
Az angol versenyző ugyanakkor hozzáteszi: „A bajnoki címem persze minden egyes pennyt megért.” És ezzel máris előre vetítette, hogy ha elégedetlenkedve is, de feltehetően minden versenyző ki fogja fizetni a magasabb összeget is.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG