HÍREK : Csütörtöki sajtótájékoztató - USA |
Csütörtöki sajtótájékoztató - USA
motorsportal.hu 2012.11.16. 10:37
Résztvevők:
Pedro de la Rosa (HRT)
Lewis Hamilton (McLaren)
Sergio Pérez (Sauber)
Fernando Alonso (Ferrari)
Sebastian Vettel (Red Bull)
Kimi Räikkönen (Lotus)
Uraim, kezdjük egy kérdéssel, ami mindenkinek szól. Mik az első benyomások a pályáról? Milyen újra visszatérni Amerikába?
Pedro de la Rosa: Szép reggelt mindenkinek. Épp most tettem meg egy kört gyalog. Ettől eltekintve nem sokat tudok a pályáról. Persze láttam az interneten, amint Jérome (d’Ambrosio) körözött a Lotusszal. Ezek alapján a vonalvezetés fantasztikusnak, de nagyon nehéznek is tűnik, hiszen rendkívül nagyok a szintkülönbségek, és sok kanyarcsúcsponthoz vakon érkezünk. Persze holnap majd minden kiderül, de úgy tűnik, erről a pályáról tényleg kijelenthetjük, hogy nehéz, és nagy kihívásokat tartogat.
Lewis, mentél már rajta a szimulátorban?
Lewis Hamilton: Jó reggelt mindenkinek. Igen, de bizonyára mindenki más is használta a szimulátort. Igazán érdekes pálya. Nehéz megtanulni, de úgy tűnik, nagyszerű élmény lesz rajt vezetni. Talán kicsit tovább tartott hozzászokni, mint más pályákhoz, de ezt követően igazán élveztem. Izgalmasnak ígérkezik a hétvége.
Sergio?
Sergio Pérez: Én nem próbáltam a szimulátort, hiszen a Saubernél nem rendelkezünk ilyennel. Láttam néhány videót a pályáról, valamint ma körbementem rajta, és elképesztő az egész. Szerintem nagyon élvezetes lesz minden versenyző számára.
Fernando, te körbementél már a pályán, esetleg próbáltad szimulátoron?
Fernando Alonso: Igen, teljesítettük a szimulátor-programunkat, amit már Szingapúr után elkezdtünk. Ezen a héten kicsit intenzívebb volt a gyakorlás, és tegnap biciklivel már teljesítettem is rajta két kört. A tervünk szerint még délután is körbemegyünk. Tehát többé-kevésbé készen állunk. A pálya nagyon látványos, emellett azonban a versenyzők és a mérnökök számára is nagy kihívásokat rejteget. Mindenkinek kiváló műsort fog nyújtani, és remélhetőleg sok lehetőség lesz az előzésre is. Nagyszerű hétvége lehet ez.
Sebastian?
Sebastian Vettel: Mi is készültünk a szimulátorban, de emellett nem sokat láttam még a pályából. Délután majd körbejárom, de hogy milyen érzést nyújt, azt csak azt követően tudom megmondani, hogy az autómmal is kipróbáltam. Ránézésre jónak tűnik, de mindig az a fontos, amit az autóban ülve érzünk, így már nagyon várom a holnapot.
Kimi?
Kimi Räikkönen: Magát a pályát még nem láttam, csak a videót néztem meg arról, amikor a bemutatóköröket futották. Majd holnap meglátjuk, hogyan is megy.
Nem is fogod körbejárni a pályát ma délután?
KR: Még nem tudom. Majd meglátjuk.
Most jöjjön néhány személyes kérdés. Pedro, hallottünk mostanában bizonyos híreket a HRT háza tájáról. Mit tudnál mondani erről? Mik a saját terveid? Tudsz valamiről? Persze lehet, hogy nem mondhatsz róla semmit.
PdlR: Nos, sajnos nem sokat tudok hozzáfűzni. Ez egy vezetőségi döntés, amiben én nem veszek részt. Annyit mondhatok, hogy mi itt vagyunk, és a háttérben zajló eseményektől függetlenül 100 százalékot fogunk beleadni a maradék két versenyen, mint ahogy mindig is tesszük. Nem számít, hogy mely pozíciókért és kik ellen harcolunk, profi munkát fogunk végezni. Ezért vagyunk itt, és még két nagyon érdekes nagydíj vár ránk. Remélhetőleg több lesz a kiesés, mint az előző versenyeken, és akkor jó eredményeket érhetünk el. De mindenekelőtt nekünk is célba kell érnünk, ezért fontos, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a pénteki edzésnapokat is.
Lewis, 2007-ben a pole-ból nyerted meg a máig utolsó USA Nagydíjat. Nemrégiben érdekes nyilatkozatot hallhattunk a csapatfőnöködtől, aki szerint már megbántad, vagy meg fogod bánni a csapatváltást. Hogyan tudnál erre reagálni?
LH: Igen, kicsit meglepő volt ezt hallani. Természetesen részemről szó sincs erről. Egy nagyszerű csapat áll mögöttem, akikkel hosszú időt töltöttünk együtt. Bizonyára mindenkiben kavarognak az érzelmek, de még mindig itt vagyok, és mindent bele fogok adni az utolsó két versenyen. Persze számomra is érzelmes pillanatok ezek, de nagyon-nagyon elégedett vagyok az általam meghozott döntéssel.
Sergio, ezt tartod a hazai versenyednek? Mennyire érzed a sajátodnak?
SP: 8-9 éve nem versenyeztem ilyen közel a hazámhoz, ezért rengeteg támogatóra számítok Mexikóból. Nagyszerű lesz ez a hétvége.
Fernando és Sebastian. A bajnokság állásának szempontjából is érdekes, hogy egy olyan pályára érkeztünk, amelyen még senki nem versenyzett korábban. Hogyan lehet egy ilyenre felkészülni? Mik az érzéseitek? Milyen tervekkel rendelkeztek? Változik bármi is számotokra erre a versenyre?
FA: Az előkészületek és a hétvégéhez való hozzáállás szempontjából igazából semmi nem változott. Teljes összpontosítás és maximális erőfeszítés várható mindenkitől a csapatban. Készültünk pár új elemmel, amelyeket remélhetőleg holnap tesztelhetünk majd, hogy információkat gyűjtsünk róluk. Igyekszünk majd egy sima pénteki napot teljesíteni, hiszen a tesztelés talán itt még fontosabb lesz, mint máshol. Sok kört kell megtennünk, hogy megtanuljuk az íveket, a lehetőségeket, és talán néhány trükköt is. Szombaton a lehető legjobb rajthelyre van szükségünk vasárnap pedig 58-60 vagy akármennyi körön keresztül kvalifikációs tempóban kell majd autóznunk, hogy minél több pontot szerezzünk. Pontosan ugyanúgy, mint bármelyik másik hétvégén.
Sebastian, te tudsz valamiben többet nyújtani? Mármint, tudjuk hogy egyébként is sokat beleadsz...
SV: Az ember mindig próbál a lehető legjobban felkészülni. Nem ez az első alkalom, hogy egy teljesen új pályán kell versenyeznünk, hiszen már az előző években is szembesültünk ilyen kihívással. De megtesszük, amit tudunk. A legfontosabb, hogy már holnap felvegyük a ritmust, és jó rajtot vegyen a hétvégénk.
Kimi, megnyerted a legutóbbi versenyt. Mennyiben változtatta meg ez az érzéseidet ide érkezve? Változott egyáltalán valami?
KR: Nem igazán. Persze boldog a csapat, és én is örülök, hogy végre győztünk, de ez egy teljesen új helyszín, egy újabb verseny, ahol ismét a legjobbunkat kell nyújtanunk. Nem számítok arra, hogy hirtelen mindenhol elkezdünk nyerni, vagy hogy állandóan az élen fogunk állni. Bizonyára ez a hétvége is az előzőhöz hasonlóan fog alakulni. Az első ötben leszünk, aztán majd meglátjuk, mi történik.
Mindenki elhozta magával a pólóját?
KR: Fogalmam sincs, én csak most érkeztem. Még nem tudom.
Újságírói kérdések
(Frederic Ferret – L'Equipe) Sebastian, milyen emlékeid vannak az első Amerikában futott versenyedről?
SV: Természetesen emlékszem az első versenyemre. Az ilyet nem tudja elfelejteni az ember. Voltak pozitív és negatív pillanatai is. A rajtom nem volt a legjobb, és az első kanyart is elrontottam, de utána igazán érdekes versenyem volt. A vége pedig óriási kihívást jelentett. Jól emlékszem, hogy fizikailag mennyire kikészültem. Tudtam, hogy még rengeteg tennivalóm van, de azt is tudtam, hogy pontosan ezt szeretném csinálni a jövőben. Hihetetlen, hogy 100 verseny elteltével is itt ülök. Ha a számok bármiről is árulkodnak, akkor az az, hogy eszünkbe juttatják, milyen gyorsan is múlik az idő. De ez mindig így megy, ha az ember valami olyannal foglalkozik, amit szeret. Nem számoljuk a napokat, a hónapokat, és hirtelen már több év is eltelt. Ha visszatekintek, nem tűnik olyan hosszú időnek, de a naptárra pillantva mégis azt látom, hogy már öt éve volt...
(Frederic Ferret – L'Equipe) Fernando, te mire emlékszel a 100. nagydíjadból?
FA: Semmire nem emlékszem. Azt sem tudom, hogy mikor volt. (A 2007-es Olasz Nagydíj volt, amit meg is nyert - a szerk.)
(Kate Walker – Girl Racer) Egy kérdés Pedrónak. A spanyol média tegnap arról tájékoztatott, hogy a tartalék alkatrészek hiánya miatt az autóitok nem lesznek biztonságosak a hétvégén. Ez csak a média által kitalált botrány, vagy valóban vannak ilyen aggodalmak a csapaton belül?
PdlR: Erről nem tudok, és valójában most hallom először. Annyit mondhatok, hogy noha kiscsapat vagyunk, de mégis azok maradunk, amik mindig is voltunk: egy profi formula-1-es istálló, és azért indítjuk be az autóinkat, mert tudjuk róluk, hogy azok biztonságosak. Én már elég sok mindent megtapasztaltam, így sohasem ülnék be egy olyan autóba, amit a túl régi alkatrészek miatt veszélyes lenne vezetni. Szóval a válaszom annyit, hogy az autó lassú, de biztonságos.
(Jim McEvoy – The Daily Mail) Sebastian, mit jelentene számodra, ha a hét zárásaként megnyernéd a harmadik világbajnoki címed?
SV: Hihetetlen lenne. Ez egy nagyon nehéz szezon, ami mindenki számára csúcspontokat és mélypontokat is hozott. Sok szempontból különbözött a korábbi évektől. Mi is sokat tanultunk, és jóval kevesebb hibát vétettünk idén. Az idény kezdete óta versenyképes autónk van, ami néha talán nem volt elég jó a győzelemhez, de ahhoz igen, hogy sok pontot szerezzünk. Emiatt vagyunk olyan helyzetben, hogy a bajnokságért harcolhatunk. Már csak két verseny van, de bármi is fog történni, előtte a legtöbbet kell kihoznunk a péntekből és a szombatból is, és a pontokat majd csak vasárnap osztják. De mindenképpen nagyon sokat jelentene számomra, és ehhez most nehéz is megtalálni a megfelelő szavakat.
(Jim McEvoy – The Daily Mail) És Fernando, számodra mit jelentene, ha sikerülne?
FA: Ehhez még várnunk kell, és majd meglátjuk. Amint Sebastian is mondta, most még nehéz elképzelni, hogy mit jelentene, vagy hogy milyen érzelmeket váltana ki. Mi csak a munkánkra koncentrálunk, próbálunk itt egy jó hétvégét teljesíteni, hogy aztán Brazíliában megküzdjünk a bajnoki címért. Hiszen én itt nem tudom megszerezni. Csak pontokat kell gyűjtenem, és várni Brazíliát.
(Jim McEvoy – The Daily Mail) Csak még egy kérdés Lewisnak. Bizonyára te is szeretnél az ő helyükben lenni, és a harmadik címedért harcolni... Mennyire nehéz számodra ezt végignézni úgy, hogy nem lehetsz a részese? Vagy talán beszélhetnél az irántuk érzett tiszteletről, és arról, hogy milyen kiválóan teljesítenek mindketten.
LH: Azt mondani sem kell, hogy ők ketten a mezőny legjobbjai közül valók. Máris hihetetlen az, amit ők elértek, és mi többiek is arra törekszünk, hogy ugyanezt megtegyük. Mindketten rendkívül profik, különösen ha figyelembe vesszük, hogy mennyi nyomás nehezedik rájuk. De mindketten világbajnokok, és gond nélkül képesek ezt kezelni. Számomra pedig olyan a helyzet, amilyen. Örülök, hogy itt lehetek és harcolhatok. Két versenyem van már csak a csapatnál, amelyeken szeretnék jó munkát végezni, és majd meglátjuk, hogy képesek leszünk-e felvenni velük a küzdelmet, még ha a bajnoki címért már nem is szállhatunk harcba.
(Azul Ananda – Jawa Pos Indonesia) Egy kérdés Fernandónak. Sebastian a 100. versenyét fogja teljesíteni, te pedig már majdnem 200-nál jársz, mégis mindketten a harmadik címetekért küzdötök. Furcsa belegondolni, hogy te már 2005-ben és 2006-ban nyertél, most pedig itt egy másik srác, aki fele annyi idő alatt elérte ugyanazt, mint te. Mit érzel ezzel kapcsolatban?
FA: Szerintem ez normális, ilyen a motorsport. Amikor megnyertem a második bajnokságomat, nekem is nagyjából ennyi verseny volt a hátam mögött. 2003-ban kezdtem a Renault-val, és 2006-ban szereztem meg másodszor is a címet. Ezt követően 2007-ben pedig az utolsó futamig harcban voltam a harmadik sikerért, hasonlóan ahhoz, mint most Sebastian. Ilyen a sport, mindenkinek megvan a maga karrierje. Rengeteg példát szolgáltatott már erre a Formula-1. Itt van Michael (Schumacher), aki hét bajnoki cím után most három éven át nem ért el túl jó eredményeket. Vagy vegyük Barrichellót, aki mindenkinél többet versenyzett már az F1-ben. A Williamsszel a Q1-ből való továbbjutásért küzdött, az azt megelőző évben pedig a bajnoki címért harcolt a Brawn GP-vel. Ez itt mindenki számára egy hullámvasút. Büszke vagyok arra, hogy már majdnem 200 nagydíjnál járok, amely alatt minden autómmal képes voltam harcolni, majdnem minden évben nyertem pár futamot, és 4-5 szezonban csatázhattam a bajnoki címért is. Ez rendben van számomra, és elégedett vagyok ezzel.
(Richard Oliver - San Antonio Express News) Sergio, mesélnél egy kicsit az érzelmeidről? Guadalajarából indultál, és most itt vagy, nem is olyan messze a hazádtól. Ezt a pályát az elmúlt egy év alatt hozták létre. Mik az érzéseid a pályafutásod alakulásával kapcsolatban, és milyen érzés ilyen közel lenni az otthonodhoz?
SP: Nagyon örülök, hogy ilyen közel vagyok az otthonomhoz. Már nagyon fiatalon elhagytam Mexikót. Mások minden évben teljesítenek 1-2 versenyt a saját hazájukban, vagy akár az egész karrierjüket felépíthetik ott. Nekem viszont az ő országukba kellett mennem, hogy elkezdhessem a saját pályafutásom, s emiatt kellett már nagyon korán elköltöznöm Mexikóból. Most az egész családom itt lesz, még a nagymamám is eljön. A barátaim is, és olyan emberek, akik sohasem láthattak engem élőben versenyezni. Rengeteg mexikói rajongó lesz, ami nagyszerű. Igazán érzelmes hétvége elé nézek.
(Stefano Mancini – La Stampa) Fernando, a Ferrari legutóbbi egyenesfutási tesztje növelte vagy csökkentette az optimizmusod?
FA: Nem változtatott rajta.
(Luigi Perna – La Gazzetta dello Sport) Fernando, amint mondtad, nem ez az első alkalom, hogy az utolsó versenyekig harcban állsz a bajnoki címért. Mi változott a korábbi évekhez képest? Te változtál valamiben?
FA: Sokkal nyugodtabb, sokkal összeszedettebb vagyok. 2006-ban úgy érkeztem az utolsó versenyre, Brazíliába, hogy Michaellel harcoltam. Az egy nagyon stresszes hétvége volt számomra, nehezen tudtam koncentrálni, aludni, hiszen rengeteg érzelem gyülemlett fel bennem. Egy évvel később, 2007-ben szintén nagyon stresszes volt az utolsó verseny, hiszen akkor hároman harcoltunk: Lewis, Kimi és én. Azon a hétvégén sem volt könnyű számomra elvégezni bizonyos dolgokat. 2010-ben Abu-Dzabiba ismét bajnoki esélyesként érkeztem. Akkor már sokkal nyugodtabb és magabiztosabb voltam. A hétvége során is jól alakultak számomra a dolgok, a felkészülés szempontjából mindent megtettünk. 2010-ben sokkal érettebbnek éreztem magam. Tudjuk, hogy a verseny miképpen alakult, és végül nem mi nyertünk, de sokkal jobban fel voltunk készülve. Az utolsó két futam előtt most is teljesen normálisnak érzek mindent. Ez egy nagyszerű tapasztalat. Most negyedik alkalommal fogok - remélhetőleg - az utolsó futamig harcban lenni a bajnoki címért, de lehet érezni a különbséget. Tudom, hogy ha mindent tökéletesen csinálunk, akkor lehet esélyünk, de ha egy hibát is elkövetünk, akár azonnal elúszhat minden.
(Simon Cass - Daily Mail) Fernando, előnyt jelent számodra, hogy sohasem versenyeztetek még itt korábban? Továbbá mennyire vagy magabiztos afelől, hogy végül a tiéd lehet a siker, és mi adja neked ezt a magabiztosságot?
FA: Nem hinném, hogy előnyt jelentene az új pálya. Az első edzésen mindenki gyorsan alkalmazkodni fog, ráadásul a szimulátorban már mind elvégezhettük a munkát, szóval szerintem ez is csak egy ugyanolyan verseny lesz, mint a többi. Az önbizalom? Nagyon magabiztos vagyok, bízom a csapatban is és önmagamban is. Tudjuk, hogy nem a miénk a legjobb csomag, hiszen átlagosan a 6-7. helyekre kvalifikáltunk idén, és csupán ez alapján az emberek azt gondolhatják, hogy tulajdonképpen búcsút is inthetünk a bajnoki címnek. De nem így van. Ez a megszokott helyezésünk, és még ezzel együtt is sokáig vezettük a pontversenyt, ráadásul még most is csak 10 ponttal vagyunk lemaradva. Nem az időmérő az erősségünk, sokkal inkább az, hogy vasárnaponként több pontot gyűjtünk a többieknél. Biztos vagyok benne, hogy a következő két versenyen is így teszünk majd.
(Pierre van Vliet - F1i Magazine) Lewis és Kimi, ha az időmérő után kiderül, hogy győzelemre esélyes autótok van, mit tudtok tenni, hogy ne avatkozzatok bele a kettejük között zajló bajnoki küzdelembe?
LH: Próbáld meg, Kimi, szeretném hallani, hogy mit tudsz erről mondani.
KR: Csapatként a legjobbunkra törekszünk a hétvégén, és ha pontot tudunk rabolni valamelyiküktől, akkor csak azt mondhatjuk, hogy ez a versenyzés, ilyen az élet. Nem akarunk megzavarni semmit, csak teljesítjük a magunk versenyét, és majd meglátjuk, mi történik. Nem fogom figyelni, hogy kiről van szó, és hogy kitől veszek el pontokat. Csak megpróbálunk győzni, ha pedig nem sikerül, akkor minél több pontot szerezni.
LH: Igen, ez egy jó válasz volt. Nem az a célunk, hogy bárkinek is az útjába álljunk, azonban le akarjuk őket győzni, hiszen mi is a bajnoki pozíciókért harcolunk, még ha nem is a legjobbakért. Kimi szép munkát végzett a legutóbbi versenyen. Mi is erősek voltunk, de remélem, hogy most kevesebb gondunk lesz a megbízhatósággal, és mi is az élen harcolhatunk majd velük.
(Carlos Miguel - La Gaceta) A kérdés Kiminek, Pedrónak, Lewisnak és Sergiónak szól: Sebastian és Fernando közül kinek a bajnoki győzelmére fogadnátok inkább?
KR: Aki több pontot szerez, szerintem megérdemelten fog nyerni. Jelenleg Sebastian van egy kicsit erősebb pozícióban, de sokszor láthattuk már, hogy egy rossz verseny is mindent megváltoztathat.
PdlR: Brazíliáig nem tudom megválaszolni ezt a kérdést. Fogalmam sincs, majd meglátjuk.
LH: Nem igazán tudom. Szerintem mindkettőjükre tegyél pénzt, és egyikükkel biztosan nyerni fogsz.
SP: A mostani hétvége után már tisztább lesz a kép, így várjunk Brazíliáig. Bármi megtörténhet.
(Jim Vertuno - Associated Press) Sebastian, vagy bárki más, mit szóltok ahhoz a levélhez, amiben felszólították a versenyzőket arra, hogy ügyeljenek a szóhasználatukra a futamok után? Gondoljátok, hogy ezzel az amerikai közönségnek akarnak kedveskedni, akik igen érzékenyek az ilyen dolgokra?
SV: Szerintem aki érzékeny, annak talán - nem is tudom - valami gyerekműsort kellene néznie. Mindenkinek a kezében van a távirányító és szabadon választhat. Persze nem volt szándékos, ami az előző versenyen történt. Szükségtelennek tartom, hogy ekkora felhajtást csináljanak emiatt, de ha mégis valami nem odaillőt mondtam volna, akkor elnézést kérek érte. Nem hiszem, hogy bármi mást is tehetnék ebben az ügyben.
(Adriana Terrazas – Comunidad Fan Mexico) Checo, sok híresztelést hallunk arról, hogy Esteban Gutiérrez jövőre megérkezhet a Sauberhez. Mit jelentene számodra, ha 2013-ban két mexikói lenne a mezőnyben, különösen, hogy ilyen közel álltok egymáshoz?
SP: Nagyszerű lenne az országnak és nekünk is. Szerintem ő egy kiváló versenyző. Mint mondtad, sok pletyka kering arról, hogy ő veheti át a helyem a Saubernél, de erről én is csak annyit tudok, mint te. Fogalmam sincs, hogy ki fog jönni. Sokáig egyetlen mexikói versenyző sem volt a rajtrácson, így nagyszerű lenne, ha ketten lennénk.
(Carlos Jalife - Fast Mag, Mexico) Sebastianon kívül mindenkinek: Szerintetek jót tesz a sportnak, ha egy versenyző három bajnoki címet nyer egymás után? Hiszen a rajongók a Schumacher-korszak visszatérésétől tartanak, ami egy idő után unalmassá vált. Csak felkapcsoltuk a tévét, és bármi is történt, mindig Schumacher nyert. Mit gondoltok erről?
PdlR: Majd én kezdem, megtöröm a jeget, Jégember! Szerintem nem az a fontos, hogy egy versenyző hány bajnoki címet nyert, hogy mennyire dominál, vagy hogy az ő nevéhez kötődik-e egy egész korszak. Úgy vélem, fontosabb, hogy a bajnokság az utolsó futamon és kis pontkülönbséggel dőljön el. Ez a döntő tényező, és remélhetőleg az idei év is jó példája lesz ennek. Ez az én nézőpontom. De például a tavalyi év Sebastian kivételével tényleg mindenkinek unalmas volt. Nem túl jó, ha valaki ennyire dominál. Én így látom.
LH: Igen, egyetértek Pedróval. Számomra is az a legélvezetesebb, ha az utolsó versenyre marad a döntés. Amikor régen még a tévében követtem, nem sok értelme volt megnézni az utolsó versenyeket, miután néhány futammal korábban már eldőlt a küzdelem. Olyankor eltűnik a feszültség. Az idei év viszont jó ebből a szempontból. A srácok talán elhúzzák majd az utolsó versenyig, és az emberek élvezni fogják.
SP: Talán a tavalyi év egy kicsit unalmas volt, hiszen Sebastian nagyon sokszor nyert, de az idei bajnokság már más. Bárkié is lesz a siker, megérdemli majd. Mindenképpen nagyszerű szezon ez a mostani, hiszen az elején rengeteg különböző győztes volt, és több autó is harcol a sikerért. Ez egy kiváló év.
FA: Igen, szerintem is jó, ha az utolsó versenyig elhúzódik. Sokkal érdekesebb így.
|