KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Hamilton nyert, Vettel növelte előnyét

Hamilton nyert, Vettel növelte előnyét

motorsportal.hu  2012.11.19. 11:12


 

A McLaren-Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton nyerte az Amerikai Nagydíjat. Mögötte a Red Bull címvárományosa, Sebastian Vettel érkezett a célba, akit pedig legnagyobb riválisa, Fernando Alonso követett.
Lewis Hamilton győzelmét hozta a 2012. évi Formula-1-es világbajnoki sorozat utolsó előtti futama, az Amerikai Nagydíj. A McLaren Mercedes versenyzője a listavezető Sebastian Vettellel vívott elképesztő csatát az elsőségért Austinban. A dobogó legalsó fokára Fernando Alonso állhatott fel, aki ezzel az eredménnyel egészen az évadzáróig életben tartotta világbajnoki esélyeit.
A rajt problémamentesen zajlott a Texas közelében kialakított 5 és fél kilométeres pályán: Vettel remekül jött el a pole pozícióból, míg a poros oldalról induló Lewis Hamilton egy kicsit beragadt, így Mark Webber a másik Red Bull-lal már az első kanyarban átvette a második helyet.
Miután a ferraris Felipe Massa autójának váltóján megbontotta a plombát a csapat a verseny előtt, a brazil csak a tizenegyedik helyről startolhatott, ezzel csapattársa, Fernando Alonso előreléphetett egy pozíciót, és ami ennél is fontosabb, a tiszta oldalról rajtolt. Ennek meg is lett az eredménye, a spanyol ugyanis három pozíciót javított az első körben, miközben a lotusos Kimi Räikkönen sokat veszített, visszacsúszott a hetedik helyre.
Hamilton az első körökben mindent megtett azért, hogy visszanyerje pozícióját Webberrel szemben: keményen támadta az ausztrált, majd a negyedik körben sikeres manővert mutatott be, így üldözőbe vehette az élen álló Vettelt.
 
Az ötödik helyről rajtoló Michael Schumacher eközben nagyon szenvedett, folyamatosan csúszott hátra.
Elsőként a lotusos Romain Grosjean látogatott a bokszba: a francia pilóta már a kilencedik körben kerékcserére kényszerült, néhány fordulóval korábban ugyanis nagy igyekezetében megcsúszott, és gyakorlatilag megsemmisítette a Pirelli közepes keverékű abroncsait.
 
Räikkönen mindent megtett azért, hogy visszaszerezze azt, amit a rajtnál elvesztett: előbb Schumachert, majd a tizenharmadik körben egy fantasztikus manőverrel Nico Hülkenberget is maga mögé utasította.
A verseny egyik kulcsmomentuma aztán a tizenhetedik körben érkezett el, a harmadik helyen haladó Mark Webber autója ugyanis váratlanul megállt a pályán. Mint később kiderült, az RB8-as versenygépben ismét a generátor mondta fel a szolgálatot.
 
Vettelre mindeközben komoly nyomást gyakorolt a pokoli tempót diktáló Hamilton, ám előzésig nem jutott el az angol.
Az élmezőnyből ő, valamint az ekkor már a harmadik helyen autózó Alonso érkezett először kerékcserére, a Ferrari azonban hibázott, így a spanyol értékes másodperceket veszített a bokszban.
 
Egy körrel később Vettel is kiállt, majd senkitől sem zavartatva az élre állt vissza. A kerékcserék után világossá vált, a Ferrari egyike azon csapatoknak, mely a leginkább szenved a gumik felmelegítésével.
 
A 24. körben Hamilton megelőzte a még kerékcserére váró Räikkönent, és újra üldözőbe vette Vettelt. A két világbajnok elképesztő csatát vívott az élen, gyakorlatilag a verseny egészében 1-2 másodperc volt köztük a különbség.
 
A 42. körben aztán Hamilton döntésre vitte a dolgot: miután Vettel veszített a ritmusból az egyik lekörözés során, a McLaren angolja óriási lendülettel érkezett meg mögé a DRS-zónában, majd kívülről megelőzte a bajnoki tabella éllovasát.
 
Bár Vettel a verseny utolsó felében tartani tudta riválisa tempóját, visszaelőzni már nem tudta, noha az utolsó körben még a leggyorsabb versenykört is megfutotta.
Hamilton ezzel idei negyedik, Formula-1-es pályafutása huszonegyedik diadalát aratta, alig 6 tizedmásodperccel megelőzve Vettelt, aki három ponttal növelte előnyét a világbajnoki összetettben, miután bajnoki kihívója, Fernando Alonso harmadikként ért célba Austinban. Az egyéni trófea sorsa tehát az évadzáró Brazil Nagydíjon dől majd el, noha a konstruktőrök versenyében a Red Bull bebiztosította diadalát az Egyesült Államokban.
 
A negyedik helyen a hétvégén a legjobb csapatjátékos címet kiérdemlő Felipe Massa zárt, megelőzve a fordított taktikával a tizenkettedik helyről startoló Jenson Buttont. Őket a Lotus párosa követte Kimi Räikkönen – Romain Grosjean sorrendben, míg a nyolcadik helyért Nico Hülkenberg vívott nagy csatát Pastor Maldonadóval.
A legjobb tíz helyezett sorrendje Bruno Senna nevével egészült ki.
 
A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg csak tizenharmadik lett, csapattársa, Michael Schumacher pedig tizenhatodik, így a brackley-i gárda sorozatban ötödik versenyhétvégéjén nem tudott pontot szerezni.
Folytatás egy hét múlva, az évadzáró Brazil Nagydíjjal.
 
1.  Hamilton      McLaren-Mercedes           1h35:55.269
 2.  Vettel        Red Bull-Renault           +     0.600
 3.  Alonso        Ferrari                    +    39.200
 4.  Massa         Ferrari                    +    46.000
 5.  Button        McLaren-Mercedes           +    56.400
 6.  Raikkonen     Lotus-Renault              +  1:04.400
 7.  Grosjean      Lotus-Renault              +  1:10.300
 8.  Hulkenberg    Force India-Mercedes       +  1:13.700
 9.  Maldonado     Williams-Renault           +  1:14.500
10.  Senna         Williams-Renault           +  1:15.100
11.  Perez         Sauber-Ferrari             +  1:24.300
12.  Ricciardo     Toro Rosso-Ferrari         +  1:24.800
13.  Rosberg       Mercedes                   +  1:25.500
14.  Kobayashi     Sauber-Ferrari             +     1 lap
15.  Di Resta      Force India-Mercedes       +     1 lap
16.  Schumacher    Mercedes                   +     1 lap
17.  Petrov        Caterham-Renault           +     1 lap
18.  Kovalainen    Caterham-Renault           +     1 lap
19.  Glock         Marussia-Cosworth          +     1 lap
20.  Pic           Marussia-Cosworth          +    2 laps
21.  De la Rosa    HRT-Cosworth               +    2 laps
22.  Karthikeyan   HRT-Cosworth               +    2 laps

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!