HÍREK : Räikkönen versenyképessége az időjárás szerint változott |
Räikkönen versenyképessége az időjárás szerint változott
motorsportal.hu 2012.11.19. 11:24
Kimi Räikkönen, a Lotus versenyzője számára nem volt könnyű verseny az Amerikai Nagydíj, hiszen a rajt után visszaesett a hetedik helyre, később pedig a gumitapadással küszködött, végül pedig a hatodik pozícióban végzett.
Räikkönen ugyan az ötödik rajtkockát szerezte meg az időmérő edzésen, de a negyedik helyről kezdhette meg a futamot, mivel csapattársát , Romain Grosjeant váltócsere miatt megbüntették. A finn pilóta már ezt követően úgy nyilatkozott, jobban örült volna, ha marad az ötödik, így ugyanis a tiszta oldalról rajtolhatott volna.
„Először is rosszul indult a rajt, mivel vesztettem néhány pozíciót, amikor harcolnom kellett az egyik Force Indiával. Az autó ekkor még jól működött, de amint beborult az ég, a gumik elvesztették a tapadást, majd amikor újra kisütött a nap, megint jól kezdtek működni. Ezzel nem tudunk mit tenni. Ha működnek, akkor minden rendben van.”
A Lotus versenyzője elmondta, a verseny elején mutatott tempójával képes lett volna tartani a lépést az élen állókkal, azonban mint mindig, az időjárás most is befolyásolta a teljesítményüket.
„Az egész szezon során hasonló volt a helyzet. A mi helyzetünk sokszor az időjárási körülményektől függ, különösen itt, mivel a pálya nagyon csúszós.”
|