KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen rekorddöntésre készül a Brazil Nagydíjon

Räikkönen rekorddöntésre készül a Brazil Nagydíjon

formula.hu  2012.11.22. 23:21


 

Amennyiben Kimi Raikkönen a hétvégi Brazil Nagydíjon is célba ér, úgy ő lehet az első pilóta, aki Nick Heidfeld (2008 BMW-Sauber) után a szezon összes futamát be tudja fejezni. Akkor Heidfeld mind a 18 nagydíjat befejezte, az idei szezonban azonban 20 futamból áll a Formula-1 versenynaptára.
 
A két év kihagyást követően visszatért 2007-es bajnok a várakozások felett teljesít azt idei szezonban, hiszen az eddigi 19 futamot nemcsak befejezte, de 18-szor pontszerző helyen sikerült végeznie, sőt mi több az Abu Dhabi Nagydíjon futamgyőzelemre is képes volt. Ennek köszönhetően komoly esélye van arra, hogy megszerzi a pontverseny 3. helyét. A finn jégember ugyanakkor nem hazudtolta meg önmagát, így az új, lehetséges rekordnak sem tulajdonít nagy jelentőséget. 
 
„Ez a rekord mutatja, hogy a csapatom megbízható autót épített, én meg tudom, hogy hogyan is kell azt vezetni” – nyilatkozta Raikkönen tömören.
 
A jégember a formula1.com-nak adott legutóbbi interjújában sem volt bőbeszédű, három kérdésre is ugyanazt a tömör választ: „Soha se add fel” adta. A kérdések pedig így hangoztak: „Mi a te legértékesebb élettapasztalatod?” „Ha egy fiatal pilótának kellene tanácsod adnod, akkor mi lenne az?” És „Mi a legjobb tanács, amit te megfogadtál?”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)