HÍREK : Button győzött, Vettelt kiütötték, de felkelt és megnyerte a világbajnokságot! |
Button győzött, Vettelt kiütötték, de felkelt és megnyerte a világbajnokságot!
motorsportal.hu 2012.11.25. 22:05
Kaotikus szezonzáró futamot hozott a Brazil Nagydíj, melynek startja után Sebastian Vettelt kiforgatták, nekimentek, de visszakapaszkodott és megnyerte a harmadik világbajnoki címét.
A 2012-es idényhez méltó, fantasztikus küzdelmet hozott a Brazil Nagydíj vasárnapi futama Interlagosban, ahol bizony az időjárás is jócskán hozzátett az izgalmakhoz.
Bár a verseny előtt fél órával még mindenki arról beszélt, száraz pályán futják majd a szezon utolsó versenyét, néhány perccel a rajt előtt elkezdett szemerkélni, és az eső az egész futam alakulására komoly hatással volt.
A pole pozícióból a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton várhatta a piros lámpák kialvását, mellőle csapattársa, Jenson Button rajtolhatott. A bajnoki tabella éllovasa, Sebsatian Vettel a negyedik helyről várhatta a rajtot Interlagosban, míg kihívója, Fernando Alonso a hetedik kockában állhatott.
A start viszonylag simán zajlott, a McLarenek szépen eljöttek, az ötödik helyről induló Felipe Massa azonban parádés startot vett. Vettel számára nem indult jól a verseny, hiszen már az első kanyar előtt több pozíciót veszített, a 4-es kanyarban azonban valóra vált rémálma: a mezőny végére csúszott vissza, miután összeütközött a williamses Bruno Sennával.
Bár a Red Bull több ütést is kapott a balesetben, a címvédő folytatni tudta a küzdelmeket.
A hatodik körben elsőként Kimi Räikkönen érkezett a bokszba, a körülmények ugyanis egyre rosszabbá váltak: a finn megkapta a köztes esőgumikat, majd pár körrel később érkeztek az élmenők is.
Ekkor Jenson Button ugrott az élre, őt pedig Nico Hülkenberg követte a Force Indiával, mivel úgy döntöttek, megpróbálják slick-abroncsokkal túlélni a köztes időszakot. Taktikájuk végül helyesnek bizonyult, az eső ugyanis alábbhagyott.
A verseny 18. körében Nico Hülkenberg támadásba lendült, és egy kiváló manőverrel maga mögé utasította Buttont, átvéve ezzel a vezetést. Lewis Hamilton közben újra a bokszba látogatott – csapata visszarakta autójára a sima futófelületű abroncsokat.
A 20. körben Nico Rosberg Mercedese kapott defektet a pályán lévő törmelékek miatt. A versenyigazgatóság úgy döntött, nem kockáztat, így pályára küldte a biztonsági autót, Hülkenberg és Button emiatt 45 másodperces előnyt veszített el.
A Safety Car bentléte alatt az eső újra elkezdett szemerkélni. A biztonsági autó a 27. körben hagyta el a pályát – Hülkenberg szépen eljött az élről, Webber és Kobajasi pedig Sebastian Vettelt támadta. A Sauber japán pilótája sikeresen meg is előzte a németet, majd egy körrel később már a bajnoki cím másik esélyesét, Fernando Alonsót tolta le a pályáról.
Hamilton eközben Buttonnal vívott nagy csatát, és a 31. körben meg is előzte csapattársát. Hülkenberg folyamatosan növelte előnyét az élen, ekkor már 2,4 másodperccel vezetett a McLaren duója előtt.
Nem sokkal ezután Kobajasi már Alonsót előzte, ezzel feljött a negyedik pozícióba. A Ferrari spanyolja azonban nem hagyta magát, és a célegyenesben visszaelőzte a japán fenegyereket.
A 34. körben Felipe Massa érkezett a hatodik helyezett Vettel mögé, és egy bátor manőverrel maga mögé utasította a Red Bull kétszeres világbajnokát.
A 48. körben az addig magabiztosan vezető Hülkenberg az egyre vizesebb pályán hibázott: az egyik kanyarban megcsúszott, a kínálkozó lehetőségre pedig könyörtelenül lecsapott Lewis Hamilton, aki ezzel átvette a vezetést.
Bár az eső folyamatosan szemerkélt, Vettel újabb kerékcseréje során slick abroncsokat kapott.
A futam 54. körére Hülkenberg visszazárkózott Hamiltonra, majd a célegyenes végén előzési manőverbe fogott. A nyirkos pályán azonban autója megcsúszott, így kiütötte az élről az utolsó mclarenes versenyét futó angolt. A versenybírók ezért a balesetért később bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották a németet.
Három körrel előző bokszkiállása után Sebastian Vettel ismét a depóba látogatott – ezúttal megkapta a köztes esőgumikat, majd nem sokkal utána érkezett Alonso és az élen álló Jenson Button is.
A 62. körben Felipe Massa átadta a második pozíciót csapattársának, majd két fordulóval később Sebastian Vettel Michael Schumachert előzte meg, ezzel feljött a hatodik helyre.
A körülmények egyre rosszabbá váltak, az aktuális állás szerint Sebastian Vettelt illette a bajnoki cím, ám még korántsem lehetett kijelenteni semmit.
Két körrel a leintés előtt aztán ismét pályára kellett küldeni a biztonsági autót, Paul di Resta ugyanis csúnyán a falnak csapta autóját. A mezőny tehát a Safety Car bentléte alatt ért célba, és miután Vettel hatodik, Alonso pedig „csak” második lett, a Red Bull németje örülhetett harmadik világbajnoki elsőségének.
Vettel végül mindössze 3 ponttal múlta felül Fernando Alonsót az összesítésben, aki ismét az utolsó versenyen veszítette el a világbajnoki címet.
Az már korábban eldőlt, hogy a Red Bull Racing csapata idén is verhetetlennek bizonyult a konstruktőrök versenyében, a Ferrari azonban mai kettős dobogós eredményének köszönhetően megőrizte az ezüstérmes pozíciót a McLaren ellenében.
A Brazil Nagydíj végeredménye:
1. Button McLaren-Mercedes 1h45:22.656
2. Alonso Ferrari + 2.754
3. Massa Ferrari + 3.615
4. Webber Red Bull-Renault + 4.936
5. Hulkenberg Force India-Mercedes + 5.708
6. Vettel Red Bull-Renault + 9.453
7. Schumacher Mercedes + 11.900
8. Vergne Toro Rosso-Ferrari + 28.600
9. Kobayashi Sauber-Ferrari + 31.200
10. Raikkonen Lotus-Renault + 1 lap
11. Petrov Caterham-Renault + 1 lap
12. Pic Marussia-Cosworth + 1 lap
13. Ricciardo Toro Rosso-Ferrari + 1 lap
14. Kovalainen Caterham-Renault + 1 lap
15. Rosberg Mercedes + 1 lap
16. Glock Marussia-Cosworth + 2 laps
17. De la Rosa HRT-Cosworth + 2 laps
18. Karthikeyan HRT-Cosworth + 2 laps
19. Di Resta Force India-Mercedes + 3 laps
Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:18.069
Kiestek:
Hamilton McLaren-Mercedes 55
Grosjean Lotus-Renault 6
Maldonado Williams-Renault 2
Senna Williams-Renault 1
Perez Sauber-Ferrari 1
|