KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Hamilton Räikkönenről: Ő a versenyző mintaképe

Hamilton Räikkönenről: Ő a versenyző mintaképe

motorsportal.hu  2013.01.25. 11:35


 

Lewis Hamiltont egy kicsit sem lepte meg, hogy Kimi Räikkönen 2012-ben sikeresen tért vissza a Forma–1-be. 2008 bajnoka szerint a „Jégember” megtestesíti a vérbeli versenyzőt, s emiatt 2013-ban bajnokesélyesként kell számon tartani őt. Már ha autója is engedi.
 
A McLarennél éppen elkerülték egymást, 2007-ben előle happolta el a bajnoki címet, 2008-ban viszont nem ő számított az elsőszámú ellenfélnek. Lewis Hamilton viszont így is nagy tisztelettel beszél Kimi Räikkönenről, aki két év kihagyást követően tavaly visszatért a Forma–1-be, s a bajnokságban egy gyengébb autóval mindjárt meg is előzte Hamiltont.
 
Ha az előző évekből indulunk ki, nem kizárt, hogy az angol számára 2013-ban éppen Räikkönen lesz majd az egyik legfőbb ellenfél: A Lotus és a Mercedes évek óta komoly riválisai egymásnak – a jövőben pedig mindketten az élre törnek.
 
2008 bajnoka szerint Räikkönennel idén is számolnia kell a bajnoki címre áhítozó vetélytársaknak. „Az előző idényben jó autója volt és kiváló munkát végzett vele. Talán a múltjához képest valamivel koncentráltabb is volt, de lehet, hogy tévedek. Akárhogy is, kiváló eredményeket ért el. Ez viszont nem lepett meg, hiszen Kimi egy bajnok, akinek ráadásul megadatott egy olyan autó, amivel tartani tudta a lépést a többiekkel.” – mondta riválisáról Hamilton.
 
A mercedeses ennek megfelelően azon sem lepődött meg, hogy Räikkönen visszatérésének első éve ennyire sikeres volt. „Nem volt meglepetés, mivel Kimi egyszerűen vérbeli versenyző. Bármit is tegyenek alá – még ha az egy ágy is négy kerékkel – ő beleül és versenyez vele. Ő a versenyző mintaképe.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)