KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Csak mások kételkedtek bennem (interjú)

Räikkönen: Csak mások kételkedtek bennem (interjú)

motorsportal.hu  2013.01.29. 13:52


 

Az elmúlt bajnokság volt az első kétéves kihagyása óta, de máris bajnoki bronzot szerzett. Őt persze mindez koránt sem nyűgözte le, hiszen célja mindig a győzelem. Második lotusos évében természetesen éppen ezért száll harcba, de ígérni semmit nem mer addig, amíg az erőviszonyokról nem kap pontosabb képet. Enstone-ban érezhetően otthonra lelt, csapatával jól kijön, a nagyobb összeszokottság pedig ugyancsak előnyére válhat 2013-ban. A Lotus csapat interjúja következik Kimi Räikkönennel.
 
Kimi, mit vársz második lotusos szezonodtól?
Räikkönen: Igazán jól érzem magam. Az elmúlt esztendőben tértem vissza a Forma–1-be, méghozzá elég sikeresen. Az idei a második évem lesz a Lotusnál, és a tizenegyedik a Forma–1-ben. Tehát már nagyjából tudom, mire számítsak. Biztosan kiváló szezon lesz, sok érdekes témával. Személy szerint továbbra is a legjobbamat fogom nyújtani. Várjuk meg előbb, milyen jó lesz majd az autónk, és milyen a többieké! Ez a tél ugyanolyan volt, mint a többi. Semmi különös nem történt. Talán valamivel több szabadidőm volt. Előtte raliztam, ezért elég korán kezdtem az idényt. Az első rali mellett ráadásul még tesztek is voltak.
 
Előnyöd lesz abból, hogy a második szezon egyfajta folytonosságot jelent?
Räikkönen: Segít. Nem jelent olyan nagy különbséget, hogy ettől hirtelen versenyeket nyersz, de jó ugyanannál a csapatnál lenni, mivel így már tudod, miként dolgoznak – és mivel ők már ismernek, tudják, én hogy dolgozom. A múlt évben hamar együtt tudtunk dolgozni, ezért szerintem idén sem lesz másképp.
 
Még mindig tudsz mit tanulni versenyzőként?
Räikkönen: A tanulást sosem hagyod abba. Persze ez jóval kevesebb, mint az újoncoknál. Nem hiszem, hogy azt mondhatnám, újonc vagyok… Az elmúlt évben voltak számomra új pályák, amiket meg kellett tanulnom, de azt mindig a pályán lehet legjobban. Új az autónk, amit aztán továbbfejlesztünk, és a lehető legjobbá teszünk. Változások mindig vannak a sportban – hol nagyobbak, hol kisebbek. Összességében viszont minden nagyon hasonló, a pályán pedig bízom az érzéseimben.
 
Ez lesz a kétéves szerződésed második éve. Gondolsz már 2014-re is?
Räikkönen: Jelenleg nem gondolkodom tovább a szezon végénél. De biztos vagyok benne, hogy még az év vége előtt beszélünk majd erről. Nekem tetszik az F1-es visszatérés, és úgy hiszem, 2013-at is élvezni fogom. Tudom, hogy 2014 nagy változásokat hoz majd az autókon és a szabályok terén. Ki mondaná, hogy ez nem lesz izgalmas?
 
Mi a saját célkitűzésed a mostani szezonra?
Räikkönen: A legjobb munkát végezni. Még nem vezettem az E21-et, így nehéz megmondani, mire lehetünk képesek és mire nem. Tudjuk, hogy az előző évben jó volt az autónk, de mindenki keményen dolgozik, hogy a legjobb kocsit készítse fel. Én is segíteni fogok a csapatnak abban, hogy a legerősebbé varázsoljuk az autót. Melbourne-ben remélhetőleg megízlelhetjük ennek a gyümölcseit. Onnantól hosszú szezon vár majd ránk. 2012-ben jól indultunk, meglátjuk, 2013-ban miként lesz. Reméljük, hogy a mostani csomagunk jobb lesz, mint az előző évben. A célunk, hogy több versenyt is nyerjünk, és a bajnokságért harcoljunk. De hogy meg is történik-e? Nem ígérek semmit. Előbb látnunk kell, az autónkat a pályán.
 
Gondolod, hogy a csapatnak mindene adott ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen?
Räikkönen: Igen. Az együttes munka során egyértelművé vált, hogy itt mindenki versenyző. Az elmúlt években látottak alapján nem látom akadályát annak, miért ne sikerülhetne újra bajnoki címet nyernünk. Természetesen nehéz feladat lesz, hiszen mindenki nyerni akar. A csapat korábban viszont már legyőzött mindenkit, miért ne sikerülhetne újra? Még korai megmondani, miként alakul. Még minden nyitott. Sokkal jobb is lehet, de akár rosszabb is. Ha az első teszten minden jól megy, akkor szép eredményeket várhatunk. Mindent megteszünk azért, hogy javítsunk a helyezésünkön. A hozzáállásunk változatlan. Ismerem az autót, a csapatot, már egy éve dolgozunk együtt. Ezek könnyebbé tehetik a dolgunkat, de varázsolni mi sem tudunk.
 
Örülsz annak, hogy újra Romain-nal dolgozhatsz?
Räikkönen: Az elmúlt évben igen jó viszonyban voltunk és egyértelmű, hogy ő is gyors és motivált. A pályán időnként elég közel kerültünk egymáshoz, de sosem volt problémánk a másikkal. Jó, hogy olyan csapattársam van, aki gyors és keményen dolgozik. Szerintem 2013-ban is rendben leszünk.
 
Gondolod, hogy 2012-ben sikerült bizonyítanod?
Räikkönen: Másoknak talán, de magamnak nem. Én tudtam, hogy mindig képes vagyok a jó teljesítményre a Forma–1-ben, hogyha megadatik hozzá a lehetőség. Csak mások kételkedtek.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)