KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Boullier: Allison biztosan velünk lesz 2013-ban

Boullier: Allison biztosan velünk lesz 2013-ban

motorsportal.hu  2013.01.30. 10:30


 

Talán már megszoktuk, hogy az idei holtszezonban a helyezkedés sokkal inkább a technikai személyzet, mintsem a versenyzők körében van jelen a Forma-1-ben. Az egész mozgatórugójának a Mercedes tekinthető, akik a csapatuk jelentős átalakításának jegyében bolygatják meg az állóvizet több riválisuk belső szerkezetében is. Legutóbb a Lotus technikai igazgatójának, James Allisonnak a szolgálatai értékelődtek fel, akit a hírek szerint a Mercedes mellett a McLaren és a Ferrari is felkeresett.
 
A csapata új autójának tegnapi bemutatója során a Lotus E21 jellegzetességeit lelkesen magyarázó Allison azonban nehezen kelthette olyan ember látszatát, aki éppen hátat készül fordítani jelenlegi munkaadójának.
 
Az Autosport megkeresésére most Eric Boullier is tiszta vizet öntött a pohárba, kijelentve, hogy Allison elkötelezte magát mellettük az idei évre.
„Rajta múlik a döntés, de én úgy értesültem, hogy 2013-ban biztosan velünk fog maradni” - mondta a francia csapatvezető. - „Olyan vezetői stílussal rendelkezik, amelyet néhány más csapat bizonyára szeretne lemásolni, hiszen számunkra nyilvánvaló sikereket hozott.”
 
„Mi azonban mindannyian bízunk benne, különösképpen én, hiszen rengeteget dolgoztam azért, hogy a csapaton belül elfoglalt pozíciója stabil legyen. Mind hiszünk benne, mert kiválóan kommunikál, remekül koordinálja a feladatokat, emellett pedig nagyszerű technikai érzéke és elképzelései vannak. Nagyon fontos része a szervezetünknek.”
 
Korábban többen arra gyanakodtak, hogy Allison azért gondolkodik a távozáson, mert a Lotus a többi élcsapathoz képest még mindig alacsony költségvetésből gazdálkodik, amely megnehezíti számára, hogy technikailag tartsa az iramot az istálló fő riválisaival. Az Autosport őt arról kérdezte, hogy milyen kilátásokkal száll harcba idén az élmezőny többi tagjával, s a szakember megnyugtató hírekről számolt be.
 
„Nem látok rá okot, hogy miért ne lenne lehetséges. Erre az évre nagyobb költségvetésben tudtunk megegyezni, mint tavaly, és amíg ennek köszönhetően erős autóval állhatunk elő, addig bármi megtörténhet” - mondta Allison, aki helyett a jelek szerint más jelölt után kell nézniük a technikai igazgató után kutató csapatoknak.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)