KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Boullier Räikkönenről: Egyértelműen ő a vezérpilótánk

Boullier Räikkönenről: Egyértelműen ő a vezérpilótánk

motorsportal.hu  2013.02.05. 19:15


 

A Lotus csapat idén változatlan felállásban vág neki a bajnokságnak – az előrelépés és a futamgyőzelmek reményében. A csapat technikai igazgatója, James Allison szerint ebben legnagyobb fegyverük kiváló versenyzőpárosuk lesz. Mégpedig Kimi Räikkönen vezetésével.
 
Kimi Räikkönennek, aki 2012-ben némi meglepetést okozva harmadik lett a bajnokságban, már van egy lotusos futamgyőzelme. Amennyiben sikerül megvalósítania saját és csapata célkitűzéseit, idén még több is lesz neki. A Lotus ugyanis azt reméli, folytatva az élcsapatokra történő felzárkózást, idén harcban lehetnek a futamgyőzelmekért.
 
Ehhez pedig nagyban két versenyzőjük tudására alapoznak. „Legnagyobb ütőkártyánkat idén a két versenyzőnk jelenti.” – mondja James Allison az Autosportnak. „Közülük az egyik briliáns szezont produkált tavaly, és rendkívül gyorsan megtalálta a tempóját. Senki sem cáfolhatja, hogy az év második felében nagyon magas színvonalon versenyzett.” – dicsérte Kimi Räikkönent.
 
Hogy a finn erre alapozva a csapat vezéreként vághat neki 2013-nak, azt a csapatfőnök, Eric Boullier is megerősíti. „Egyértelműen ő a vezérpilótánk – még ha mindketten azonos bánásmódban is részesülnek, és a kocsijuk is azonos lesz technikailag. Kimi természeténél fogva vezéregyéniség. Persze majd meglátjuk, miként alakul az idei szezon.” – fogalmaz a francia.
 
A másik versenyző némiképp gyengébb teljesítményt produkált előző évben. Romain Grosjean ugyan sokszor legyőzte csapattársát az időmérőkön, a versenyeken sok hibát vétett, és számos pontot hagyott veszni. Felettesei viszont úgy vélik, 2013-ban egy más franciát láthatunk majd.
 
„Romainnak több nagy nyilvánosságot kapó megmozdulása is volt, amik szerintem jó leckét jelentettek számára. Idén sokkal hatékonyabb éve lesz.” – vélekedik róla Allison.
 
Boullier is hasonlóan látja a helyzetet: „Nincs már kérdőjel körülötte. A hozzáállása megfelelő. Újraépítette önbizalmát és motiváltabb, mint valaha.”
 
Grosjean egyébként ehhez egy sportpszichológus segítségét is igénybe vette az ősz folyamán. „Nem titok, hogy szeptemberben elkezdtem együttdolgozni egy pszichológussal. És a munka télen is folytatódott.” – árulta el Grosjean a Sky Sports-nak.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)