KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A V6-os motorok miatt több tesztet akarnak a csapatok

A V6-os motorok miatt több tesztet akarnak a csapatok

motorsportal.hu  2013.02.06. 18:08


 

2014-ben az ismeretlenbe ugrik a mezőny a szabálykönyv jelentős átalakítása miatt, ezen belül is leginkább a teljesen új hajtáslánc miatt aggódnak a csapatok.
 
Ross Brawn és Christian Horner elárulták, az istállók vezetői most arról próbálnak megegyezni, hogy a következő szezon előtt az idei 12-nél több tesztnapot iktassanak be, vagy legalább korábbi időpontban kezdődjön el a gyakorlás, hogy ha valami komolyabb hibát észlelnének az 1,6 literes, V6-os, turbófeltöltésű erőforrásokban a csapatok, akkor a motorgyártóknak még legyen elegendő idejük elvégezni a szükséges változtatásokat.
 
„Jelenleg is zajlik közöttünk néhány építő jellegű megbeszélés azzal a kihívással kapcsolatban, amivel majd 2014-ben szembesülünk” - mondta az Autosportnak a Mercedes csapatfőnöke Jerezben.
 
„Képzeljük el mindezt egy motorgyártó szemszögéből, akik februárban tesztelhetik először az új erőforrásukat, amivel márciusban már versenyezniük kell. A mi esetünkben pedig három partnerről is szó van, ami elég komoly nehézségeket okozhat.”
 
Brawn szerint arra kicsi az esély, hogy már az idei szezon végén pályára vihetik a 2014-es motorokat, de a jövő évi tesztbeosztáson mindenképpen szeretnének valamilyen módosítást eszközölni.
 
„Próbálunk valahogy könnyíteni ezen a helyzeten, de még korai lenne megmondani, hogy milyen megoldás fog születni” - folytatta.
 
„Azt hiszem, ezzel mindenki egyetértene, még ha csak 2014 elejétől is lépne érvénybe. Arra ugyanis nem számítok, hogy már idén tesztelhetjük az új motorokat, viszont a jövő évi tesztprogram kialakításával segíthetnénk a motorgyártóknak leküzdeni ezt a nehézséget.”
 
Nemrég a Lotustól James Allison azt nyilatkozta, ő nem is a motorok élettartama, inkább a hűtésük miatt aggódik, hiszen rengeteg összetevő megbízhatóságát igen pontosan képesek megbecsülni a próbapadokon is, de a több tesztet persze ő sem utasítaná el. Hasonlóan vélekedik Horner is, aki egyúttal partnerüket, a Renault-t is igyekezett megvédeni.
 
„Sok szempontból nézve okos döntés lenne (a több teszt), de ez nem olyan dolog, amit a Renault kérne tőlünk. Persze kétségtelen, hogy plusz költségeket jelentene, de hosszú távon talán jó befektetés lenne, ha megbizonyosodhatnánk arról, hogy a motorjaink megbízhatóak lesznek az első versenyen” - érvelt a Red Bull csapatfőnöke.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.