KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Alonso délutánra is megőrizte elsőségét Barcelonában

Alonso délutánra is megőrizte elsőségét Barcelonában

motorsportal.hu  2013.02.23. 12:24


 

Stílusosan, egy első hellyel intett búcsút erre a hétre Barcelonának a Scuderia Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso – a spanyol versenyző a katalán teszt csütörtöki napján Nico Hülkenberg, illetve Romain Grosjean előtt zárt az élen.
Bár kissé hűvös időben, ám ami igazán fontos, száraz pályán folytatták a felkészülést a Forma-1 csapatai a 2013-as szezonra. Ahogy az elmúlt napokban, úgy ma is tizenegy alakulat gurult pályára a Spanyol Nagydíj helyszínéül szolgáló Circuit de Catalunyán.
 
A legtöbb csapat számára a délelőtt még a különféle aerodinamikai komponensek kiértékeléséről, a beállítások finomhangolásáról, illetve a rövidebb etapok teljesítéséről szólt, délutánra azonban már jóval több időt töltöttek pályán a versenyzők.
 
A legjobb köridőt a Ferrarival köröző Fernando Alonso érte el ma: a kétszeres világbajnok mai legjobbját még délelőtt, a Pirelli lágy keverékű abroncsaival érte el, és közel 3 tizedmásodperccel utasította maga mögé a sauberes Nico Hülkenberget. A Ferrari F138-as versenygépét a pénteki zárónapon már Felipe Massa terelgetheti majd.
 
A Lotus versenyzője, Romain Grosjean lett a harmadik ma: a francia pilóta délután különféle aerodinamikai komponensek kiértékelésével foglalatoskodott, majd később egy teljes versenyszimulációt is végrehajtott az E21-es versenygéppel – mely magában foglalt négy bokszkiállást is.
 
Köszönhetően mindennek a csütörtöki tesztnap legszorgalmasabb versenyzőjeként zárt a maga 119 körével.
 
Grosjeanhoz hasonlóan csütörtök délután többen foglalatoskodtak még a hosszabb etapok teljesítésével, bár néhány pilóta kénytelen volt megszakítani a körözést a nap vége felé, amikor a caterhames Giedo van der Garde autója megállt a pályán. A holland fiú egyébként egyike volt azon kevés versenyzőnek, akik javítani tudtak köridejeiken délután.
 
A Mercedes AMG Petronas versenyzője, Nico Rosberg negyedikként zárta a napot 108 megtett körrel, őt Pastor Maldonado, valamint Valtteri Bottas követte. Előbbi versenyző délelőtt, utóbbi délután rótta a köröket, ketten együtt összesen 147 kört tettek meg az FW35-ös versenygéppel.
 
Jenson Button napja nem volt ennyire produktív: a McLaren versenyzője mindössze 71-szer ment körbe a katalán ringen, így lett végül nyolcadik.
 
A brit pilótát Adrian Sutil követte, aki ma hosszú idő után ismét Forma-1-es autóba pattanhatott. A német jó eséllyel pályázik arra, hogy Paul di Resta csapattársa legyen a Force Indiánál, ennek megfelelően tesztlehetőséget kapott a csapattól. Eredményes napon van túl, hiszen a kezdeti ismerkedés után végül 78 kört abszolvált.
Szorgalmasan rótta a köröket délután a Red Bull ausztrálja, Mark Webber is, és Jean-Eric Vergne-hez hasonlón 100 forduló felett zárt csütörtökön.
A sort ezúttal is a Marussia és a Caterham zárta: Max Chilton tizenegyedik, Giedo van der Garde tizenkettedik lett.
 
A pénteki, egyben utolsó tesztnapon a Ferrari színeiben Felipe Massa köröz majd, míg a Mercedesnél Lewis Hamilton lesz újra szolgálatban. A Red Bullnál Mark Webber, míg a McLarennél Button folytatja a ma megkezdett munkát, de a Lotusnál is újra Grosjean pattan autóba.
 
Nico Hülkenberg holnapra átadja a C32-es Sauber volánját Esteban Gutiérreznek, de a Force India ülésére ugyancsak pályázó Jules Bianchi is autóba ülhet majd, akárcsak a Marussia új igazolása, Luiz Razia.
 
A csapatok dolgát nehezítheti, hogy a meteorológusok előrejelzései szerint holnap eső áztathatja majd a barcelonai versenypályát.
 

Hely

Versenyző

Csapat

Idő / Különbség

Kör

1.

Fernando Alonso

Ferrari

1:21,875

97

2.

Nico Hulkenberg

Sauber

1:22,160 +0,285

91

3.

Romain Grosjean

Lotus

1:22,188 +0,313

119

4.

Nico Rosberg

Mercedes

1:22,611 +0,736

108

5.

Pastor Maldonado

Williams

1:22,675 +0,800

79

6.

Valtteri Bottas

Williams

1:22,826 +0,951

68

7.

Jenson Button

McLaren

1:22,840 +0,965

71

8.

Adrian Sutil

Force India

1:22,877 +1,002

78

9.

Mark Webber

Red Bull

1:23,024 +1,149

108

10.

Jean-Éric Vergne

Toro Rosso

1:23,366 +1,491

106

11.

Max Chilton

Marussia

1:25,690 +3,817

58

12.

Giedo van der Garde

Caterham

1:26,177 +4,302

93

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)