KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus közel került céljai eléréséhez

A Lotus közel került céljai eléréséhez

motorsportal.hu  2013.03.03. 19:29


 

A Lotus Forma-1-es csapatánál bíznak abban, olyan versenyautó áll rendelkezésükre, mellyel 2013-ban az élmezőnyben harcolhatnak majd. A gárda ezzel együtt biztos benne, idén jóval kiélezettebb küzdelem zajlik majd a győzelmekért, mint korábban.
 
Az előszezoni teszteken úgy Kimi Räikkönen, mint Romain Grosjean gyorsnak bizonyult egy körön, illetve a hosszabb etapok során is – Eric Boullier csapatfőnök éppen ezért nagy reményekkel várja a 2013-as bajnokságot.
 
Amikor az Autosport című angol szaklap munkatársa arról faggatta a szakembert, hasonlóak-e az érzései, mint 12 hónappal ezelőtt, amikor az enstone-i alakulat szintén ígéretes teljesítményt nyújtott a tesztek során, így felelt: „Igen. Hasonlóan magabiztosak vagyunk, bízunk abban, hogy jó eredményeket érhetünk el a következő versenyeken."
 
„Ugyanakkor érezhető az is, hogy több csapat is képes a jó teljesítményre, szóval trükkös a helyzet.”
 
Az előszezoni teszteken látottak alapján továbbra sem jelenthető ki, mely csapatnak van a legtöbb esélye arra, hogy nyerjen az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, sőt, az alakulatok tisztában vannak azzal, Melbourne-ben drámai változás állhat be, az időjárási körülmények ugyanis teljesen mások lesznek, mint a hűvös Spanyolországban.
 
„Én személy szerint úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz, amit el szeretnénk érni” – folytatta a Lotus csapatfőnöke. „De látnunk kell, hogy teljesít az autó valódi feltételek mellett, a gumiknak megfelelő hőmérsékletek és időjárási körülmények közepette. Márpedig úgy tűnik, hogy elég szoros a küzdelem.”
 
„A csapatok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és határozottan ott van még a kérdőjel az egykörös, illetve a versenyteljesítmény közötti különbség tekintetében.”
Boullier szerint amiatt, hogy nehéz megfelelően kiismerni a Pirelli új abroncsait, nagyon nehéz jósolni az idei évre.
 
„Azt hiszem, némi kihívást okoz annak megértése, hogy mi is folyik itt pontosan. Néhány csapattól láthatunk egykörös teljesítményt, és itt a Mercedes is elég gyors volt. Viszont teljesen más a történet, ha az ember több üzemanyaggal gurul pályára, és versenyszimulációt teljesít. Az erőviszonyok, amiket az időmérőn látunk majd, eltérnek majd attól, mint amit a futamon látunk – egyszóval érdekes lesz.”
 
„És ott van még egy kérdőjel a gumik kapcsán is. A körülmények persze némiképp mások, mint azok, amilyenekre ezeket az abroncsokat tervezték, szóval a következő versenyhelyszíneken várható melegebb hőmérséklet más viselkedést eredményezhet.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)