KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönent nem aggasztják a Lotus technikai hibái

Räikkönent nem aggasztják a Lotus technikai hibái

motorsportal.hu  2013.03.04. 18:13


 

Egyáltalán nem aggódik a Lotus idei versenyautójának megbízhatósági miatt a gárda világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen, noha az előszezoni tesztek során az enstone-i alakulat több alkalommal is értékes pályaidőt veszített műszaki problémák miatt.
 
Räikkönen vasárnap egész délelőtt a bokszban volt kénytelen ücsörögni, mert az E21-es versenygépben váltót kellett cserélni. Ez nem jött jól a finn számára, hiszen ő betegsége miatt már szombaton sem tudott autóba ülni.
 
Amikor az Autosport című angol szaklap munkatársa arról érdeklődött, aggódik-e amiatt, hogy a megbízhatóság problémák okoz a Lotus számára az előttünk álló szezonban, a 33 esztendős versenyző így felelt: „Nem igazán. Azon néhány alkalom során, amikor több órát veszítettünk, mindig ugyanaz a dolog volt. És nem számítunk arra, hogy ismét megtörténik melegebb körülmények között.”
 
„Ha ilyen problémák ütik fel a fejüket, soha nem lehetsz 100 százalékig biztos abban, hogy soha nem ismétlődnek meg. De tavaly is volt néhány problémánk a teszteken, és aztán a versenyeken rendben volt minden. Azt hiszem, idén is ugyanez lesz a helyzet.”
 
A Lotus technikai igazgatója, James Allison elmondta, bár délelőtt sok időt veszítettek a barcelonai zárónapon, Räikkönen délután igencsak hasznos munkát végzett: a „Jégember” számos közepesen hosszú etapot futott a közepes és lágy keverékű abroncsokkal. Az eredmények biztatóak, a csapat pedig optimistán várja az évadot.
 
„Túl sok időt töltöttünk el a garázsban, de amikor pályára gurultunk, sikerült előrelépnünk” – fogalmazott a szakember. „Határozottan pozitív, hogy nem nehéz megtalálni a jó tempót, és nem kellett köröznünk kevés üzemanyaggal egyik teszten sem ahhoz, hogy jó köridőket hozzunk ki az autóból.”
 
A csapatok legközelebb jövő pénteken, az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén gurulnak majd pályára Melbourne-ben.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)