HÍREK : Ausztrál nagydíj-Räikkönen Alonso előtt nyerte az idénynyitót |
Ausztrál nagydíj-Räikkönen Alonso előtt nyerte az idénynyitót
motorsportal.hu 2013.03.17. 09:17
Ahogyan arra számítani lehetett, komoly taktikai küzdelmet hozott az idei szezon első versenye Melbourne-ben – a királykategória csapatai változatos stratégiákkal próbáltak minél jobb eredményeket elérni az Ausztrál Nagydíjon.
A rajt simán lezajlott, a versenyzők balesetek és kicsúszások nélkül teljesítették az első köröket. A Forma-1-es pályafutása 37. rajtelsőségét megszerző Sebastian Vettel a piros lámpák kialvását követően szépen eljött, csapattársa, a második helyről induló Mark Webber azonban sok pozíciót veszített. Az ausztrál versenyző bizonytalankodását a két Ferrari kegyetlenül kihasználta: Felipe Massa és Fernando Alonso azonnal besorolt Vettel mögé.
Nemcsak ők, de Kimi Räikkönen is kiválóan reagált a rajtjelre, sőt, a finn versenyző a futam második körében a harmadik helyről rajtoló Lewis Hamiltont is maga mögé utasította.
A kerékcserék sorát Jenson Button kezdte meg rendkívül korán. A McLaren Mercedes versenyzője már a negyedik körben kiállt a bokszba, ahol elkopott szuperlágy abroncsait cserélték közepes keverékre.
Két körrel később Vettel is érkezett a bokszba, ekkora a két Ferrari vette át a vezetést. Miután Vettel bokszból kivezető köre parádésra sikeredett, tulajdonképpen gond nélkül maradt a maranellói gárda versenyzői előtt, miután ők is kiálltak a bokszba.
A kilencedik körben a két Mercedes állt az élen, a remeklő Sutil pedig szorosan követte őket. Hamilton a tizennegyedik körben ejtette meg első kerékcseréjét, majd érkezett Rosberg is, így a Force India német pilótája vette át a vezetést.
Meglepő módon Mark Webber már a tizennyolcadik körben kijött második kerékcseréjére, pár körrel később pedig érkezett az élmezőny is. Sutil eközben meggyőző tempót diktált az élen úgy, hogy még egyszer sem járt a depóban. A német a huszonegyedik fordulóban látogatta meg először szerelőit, ugyanebben a körben érkezett Sebastian Vettel is második cseréjére. A csapatok ekkor már az esőtől is tarthattak, a meteorológiai előrejelzések szerint ugyanis egyre nagyobb volt az esélye annak, hogy elered.
Ekkor már kiderült, a Lotus csapata is teljesen más taktikán van, Räikkönen ugyanis az élre ugrott, miután a többiek a bokszba látogattak.
A huszonötödik körben Pastor Maldonado hibázott az első kanyar féktávján: a füvet megcsípve elveszítette uralmát az autója felett, és a sóderágyba csúszott, ahonnan már nem tudott visszaevickélni a pályára. Néhány körrel később Nico Rosberg számára is véget ért a küzdelem: a német tehetség egy elektronikai hiba miatt volt kénytelen félreállni.
„Ugyanolyan probléma támadt az elektronikával, mint pénteken, emiatt pedig nem tudtunk célba érni” – mondta csalódottan a Mercedes pilótája az MTVA-nak nyilatkozva. „Nagy kár érte. Esőben, illetve a hűvösebb körülmények közepette versenyképes volt az autó az időmérőn, a versenytempó azonban már nem volt olyan meggyőző.”
Maldonado eközben arról beszélt, nagyot csalódott a Williams új autójának tempójában, így keményen kell dolgozniuk azon, hogy jövő hétvégén, Malajziában jobb teljesítményre legyenek képesek.
„Csapatként keményen kell dolgoznunk azért, hogy megoldást találjunk a problémákra, és mindent rendbe tegyünk jövő hétre” – fogalmazott a venezuelai.
A huszonkilencedik körben aztán egy könnyed kis zápor is megérkezett a pálya fölé, ami még trükkösebbé tette a körülményeket. Alonso ezt követően keményen támadta a Mercedes világbajnokát, Lewis Hamiltont, majd egy határozott manőverrel maga mögé utasította az angolt.
Räikkönen ekkor bő 16 másodperces előnnyel állt az élen a spanyol előtt – eggyel kevesebb bokszkiállás állt a neve mellett. A finn a harmincnegyedik körben ejtette meg második kerékcseréjét, Alonso öt körrel később érkezett harmadik depózására.
Sutil ekkor továbbra is még egy kerékcserével küzdött az élmezőnyben, ám kötelező jelleggel még egy bokszkiállás várt rá, autójára ugyanis még nem kerültek fel a szuperlágy abroncsok. A német a negyvenhetedik körben érkezett meg a bokszba, így Sebastian Vettel zárkózott fel a harmadik helyre.
Kimi Räikkönen a futam utolsó köreiben magabiztosan haladt idei első győzelme felé, az utolsó előtti körben pedig megfutotta a verseny leggyorsabb körét is. A „Jégember” becenevet viselő finn végül pályafutása 20. diadalát zsebelte be, míg a harmadik helyen Fernando Alonso zárt a címvédő Sebastian Vettelt megelőzve.
Kiválóan teljesített Felipe Massa is, aki végül Hamiltont, Webbert és Sutilt megelőzve lett negyedik. A legjobb tíz között zárt még Paul di Resta, Jenson Button és Romain Grosjean is.
A McLaren Mercedes tovább folytatta tehát vesszőfutását: Button kilencedik helye igazán pozitív eredménynek mondható Sergio Pérez tizenegyedik helyezését figyelembe véve.
Mindenképpen említésre méltó, hogy a mezőny valamennyi újonca célba ért az évad első futamán. Közülük a legjobban Esteban Gutiérrez teljesített, aki tizenharmadik lett a Sauberrel.
Jules Bianchi is szépen helytállt, a két Caterhamet, illetve csapattársát, Max Chiltont megelőzve lett tizenötödik.
Vasárnapi győzelmének köszönhetően Kimi Räikkönen vezeti tehát az egyéni világbajnoki tabellát, míg a konstruktőrök versenyében 30 ponttal a Ferrari áll az élen a Lotust és a Red Bullt megelőzve.
A 2013. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat jövő hétvégén folytatódik majd a Maláj Nagydíjjal.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Időeredmény |
1 |
Kimi Räikkönen |
Lotus-Renault |
|
2 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
+12.4 |
3 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing-Renault |
+22.3 |
4 |
Felipe Massa |
Ferrari |
+33.5 |
5 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
+45.5 |
6 |
Mark Webber |
Red Bull Racing-Renault |
+46.8 |
7 |
Adrian Sutil |
Force India-Mercedes |
+65.0 |
8 |
Paul di Resta |
Force India-Mercedes |
+68.4 |
9 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
+81.6 |
10 |
Romain Grosjean |
Lotus-Renault |
+82.7 |
11 |
Sergio Perez |
McLaren-Mercedes |
+83.3 |
12 |
Jean-Eric Vergne |
STR-Ferrari |
+83.8 |
13 |
Esteban Gutierrez |
Sauber-Ferrari |
+1 kör |
14 |
Valtteri Bottas |
Williams-Renault |
+1 kör |
15 |
Jules Bianchi |
Marussia-Cosworth |
+1 kör |
16 |
Charles Pic |
Caterham-Renault |
+2 kör |
17 |
Max Chilton |
Marussia-Cosworth |
+2 kör |
18 |
Giedo van der Garde |
Caterham-Renault |
+2 kör |
Kies. |
Daniel Ricciardo |
STR-Ferrari |
+19 kör |
Kies. |
Nico Rosberg |
Mercedes |
+32 kör |
Kies. |
Pastor Maldonado |
Williams-Renault |
+34 kör |
Kies. |
Nico Hulkenberg |
Sauber-Ferrari |
+58 kör |
|