KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Visszafogott optimizmussal várja a folytatást a Lotus

Visszafogott optimizmussal várja a folytatást a Lotus

motorsportal.hu  2013.03.20. 10:58


 

A Lotus Forma-1-es csapatánál egyáltalán nincsenek meggyőződve arról, hogy a továbbiakban is előnyben lesznek majd legfőbb riválisaikkal szemben a gumikezelést tekintve.
 
Az enstone-i gárda Kimi Räikkönen révén nyerni tudott a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon: a finn versenyző kétkiállásos taktikával teljesítette az 58 körös futamot, amire riválisaik képtelenek voltak.
 
Bár a Lotusnál úgy vélik, autójuk valóban az egyik legjobb a gumikezelés vonatkozásában, James Allison technikai igazgató bevallotta, nem számítanak arra, hogy minden versenyen előnyben lesznek majd.
 
„Pengeélen táncolunk, nem feltételezhetjük azt, hogy versenyképes tempó mellett minden egyes helyszínen kevesebb bokszkiállásra leszünk képesek, mint a többiek” – mondta a szakember az AUTOSPORT című angol szaklapnak nyilatkozva. „Az autó jó, a versenyzők is ezt mondják már kezdettől fogva, jók az érzéseik a géppel kapcsolatban.”
 
„Viszont egyáltalán nem kell sok a gumiknak ahhoz, hogy egy kétkiállásos taktikából, mint amit Kimi véghezvitt, egy Romainéhoz [Grosjean] hasonló háromkiállásos stratégia legyen.”
 
Allison kifejtette, az autó időmérős tempója meglehetősen reprezentatív volt Melbourne-ben, az idei abroncsok karakterisztikája miatt azonban a rajtpozíciók idén nem annyira fontosak, mint a tavalyi szezon végén.
 
Räikkönen és Grosjean Melbourne-ben a negyedik sorból rajtolhattak, a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes autói mögül.
 
A Lotus egyelőre a világbajnoki címről sem ábrándozik, Allison azonban bízik abban, amíg a gumik kulcsszerepet játszanak a versenyek alakulásában, addig ők is az élen harcolhatnak.
 
„Egykörös tempó tekintetében a harmadik, vagy negyedik leggyorsabb csapat vagyunk, ez pedig azt jelenti, hogy az időmérőn az ötödik és nyolcadik hely között helyezkedünk el. Az eddig látottak arra utalnak, hogy az autó számos típusú pályán lehet versenyképes a futamokon.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.