KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Hungaroring: Egyedülálló helyzetben vagyunk

Hungaroring: Egyedülálló helyzetben vagyunk

motorsportal.hu  2013.03.26. 19:49


 

Már javában zajlik a mogyoródi Forma-1-es versenypálya új ambulanciájának építése, de megújul a nemzetközi sajtóközpont is – a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, Gazsi Júlia elárulta, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy eleget tegyenek a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), valamint a Formula One Management (FOM) elvárásainak.
 
Magyarország 1986-ban látta először vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét, hazánk jelenlegi Forma-1-es szerződése pedig 2016-ig szól. A Hungaroring Sport Zrt. már tavaly novemberben megegyezett a királykategória teljhatalmú urával, Bernie Ecclestone-nal a folytatásról, a szerződést pedig várhatóan az idei Magyar Nagydíjon írják alá a felek. Az új kontraktus öt évre szól majd, és 2021-ig biztosíthatja Magyarország helyét a versenynaptárban.
 
„Ami a legfontosabb, 2016-ig érvényes szerződésünk van a Forma-1-es futamok megrendezésére, s annak továbbra is mindenben eleget teszünk” – fogalmazott Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató helyettese. „Az új, 2017-től érvényes kontraktus aláírásáig – amire szándékaink szerint az idei Magyar Nagydíjon kerül sor – az a leckénk, hogy az FIA által biztonsági okokból előírtaknak eleget tegyünk. Ezt, csakúgy, mint eddig, meg is tesszük majd.”
 
Ennek értelmében megújul a versenypálya orvosi központja, valamint a sajtóközpont is. Gazsi Júlia kifejtette, a tartalommal eddig sem voltak problémák, csupán „szebb köntösbe” kell öltöztetni a mogyoródi versenypályát.
 
„Beváltunk egy régi, több éve húzódó ígéretet és újjáépítjük az ambulanciát a Hungaroringen. Szándékaink komolyságát jelzi, hogy a régit már elbontottuk, s épül az új, minden követelménynek megfelelő, európai szintű Medical Center. Mi több, a nemzetközi sajtóközpont felújítását is elvégezzük az FIA és a FOM tavaly megfogalmazott elvárásainak megfelelően.”
 
„Mint nő nagyon fontosnak tartom a külcsínt. A tartalommal eddig sem volt baj. Emlékezzünk csak [Felipe] Massa balesetére, amikor a világsajtó azzal volt tele, hogy milyen remek orvosi ellátást kapott a Ferrari versenyzője Magyarországon.”
 
„Tudomásul kell vennünk, hogy „öltözködnünk” is tudni kell, ha tartani akarjuk a lépést. Mint ahogy az országimázs szempontjából – noha nincs miért szégyenkeznünk – abszolút nem mellékes az sem, hogy a közel négyszáz, a világ minden tájáról ide érkező újságíró, nem szólva a televíziós stábokról, milyen körülmények között dolgozik. A színvonalat tekintve a „távolságokat” nem növelnünk, hanem lehetőségeinkhez mérten folyamatosan csökkentenünk kell. Ez az egyetlen világverseny, aminek Magyarország immáron közel három évtizede otthont adhat, és úgy gondolom, nem is lehet más a célunk, mint az, hogy ez a sikertörténet folytatódjon. Nem ülhetünk a babérokon.”
 
A szakember kifejtette, hazánk egyedülálló helyzetben van, hogy közel három évtizede vendégül láthatja a Forma-1 mezőnyét, ám kiemelte, minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy a Magyar Nagydíj a továbbiakban is a versenynaptárban maradjon.
 
„Magyarország szempontjából, figyelembe véve a konkurenciákat, a versenynaptárban időpontokért hajbókolókat, ez valóban páratlan lehetőség. Nem kis eredmény, hogy a Formula 1-es Magyar Nagydíj immáron tradicionális futama lett a száguldó cirkusznak. Megőrizni valamit talán sokkal nehezebb, mint megszerezni. Lelkünk rajta.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!