KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus ellenzi a jelenlegi gumik cseréjét

A Lotus ellenzi a jelenlegi gumik cseréjét

motorsportal.hu  2013.04.10. 19:41


 

Mint ahogy az a Forma-1-ben lenni szokott, ha egy körülmény egyes csapatoknak nem kedvez, biztosan annak megváltoztatásáért fognak küzdeni, míg akik előnyt tudnak belőle kovácsolni, szeretnék, ha minden változatlan maradna. Jelenleg a Pirelli nehezen működésre fogható abroncsai osztják meg ennyire a mezőnyt.
 
A sportba való visszatérése óta harmadik évét kezdő olasz gumivállalat előszeretettel változtatja meg termékeinek felépítését az egyes szezonok előtt, hogy ezzel is nagyobb kihívás elé állítsa az istállókat, és garantálja a kiszámíthatatlan versenyzést. Nem véletlen, hogy az idények elején mindig több panasz éri az abroncsok viselkedését.
 
Úgy hírlik, már két élcsapat, a Red Bull és a Mercedes is amiatt kezdett lobbizni a Pirellinél, hogy hozza vissza az egy évvel ezelőtt használt, már jobban ismert konstrukciókat, az olasz cég azonban még kivár a döntéssel, és a Bahreini Nagydíj után fogja értékelni a helyzetet.
 
A Lotus autói viszont eddig úgy tűnik, jól alkalmazkodtak ehhez az új kihíváshoz, így az enstone-i istállónál természetesen nem örülnének a váltásnak.
 
„Nem igazán értek egyet ezzel az ötlettel, hiszen csak egyetlen lépcsőfokkal lettek lágyabban a tavalyiaknál” - mondta a gumikról a csapat technikai igazgatója, James Allison. „Az új konstrukció miatt nehezebb az abroncs belső szélén lévő gumiréteget felhasználni. Más szóval elég nehéz elérni, hogy a teljes futófelület kapcsolatban legyen az aszfalttal.”
 
„Néhány csapat örömmel venné, ha átváltanánk a tavalyi gumira, de persze minden istálló azért küzd, ami számára a legjobb lenne. Mi úgy érezzük, hogy a jelenlegi abroncsok szórakoztatóbbá teszik a versenyzést, de persze azt is tudjuk, hogy az autóinknak kedvez a gumik érzékenysége.”
 
Egyes riválisok azt feltételezik, a Lotus azáltal jutott jogtalan előnyhöz az abroncsok terén, hogy a Pirelli azokat most a csapat 2010-ben használt autójának segítségével fejlesztette ki, amely alapvonásaiban még mindig hordoz néhány hasonlóságot az idei modellel. Allison szerint azonban a Lotus pusztán az autó építésénél tudott jól igazodni az új kihívásokhoz, s egy Kínára szánt új frissítéssel további előrelépést várnak a gumikezelésben.
 
„Az új kipufogónk egyik előnye, hogy növeli a hátsó leszorítóerőt a lassú kanyarokban. Ez egy olyan fejlesztés, amitől azt várjuk, hogy segíteni fog a gumik megóvásában az ehhez hasonló pályákon” - magyarázta a szakember, majd hozzátette, az esőben tapasztalt enyhe lemaradásuk viszont nem fog egy csapásra eltűnni.
 
„Azt persze be kell ismernünk, hogy a vizes pálya nem tartozik az erősségeink közé. Nehezünkre esik kellően felmelegíteni az intermediate-eket esőben, és a jelenlegi hátsó szárnyunk nem is generál ehhez elegendő leszorítóerőt - noha kiváló aerodinamikai stabilitást idéz elő. Sajnos ezzel küszködni fogunk addig, amíg nem állunk elő egy új, nagyobb leszorítóerőt biztosító hátsó légterelővel.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.