KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen tehetségben még Häkkinenen is túltesz

Räikkönen tehetségben még Häkkinenen is túltesz

motorsportal.hu  2013.04.10. 19:42


 

Amennyiben a gumik egész évben meghatározóak lesznek a versenyeken, Kimi Räikkönen az egyik legnagyobb esélyessé léphet elő az idei bajnokságban. A szakemberek nem győzik dicsérni a finn okos és tükörsima vezetési technikáját, amelynek köszönhetően idén már nyert egy futamot.
 
A kérdéses verseny az Ausztrál Nagydíj volt, ahol Räikkönen eggyel kevesebb kiállással is képes volt minden vetélytársát maga mögé utasítani. A Lotus technikai igazgatója, James Allison szerint a siker kulcsa a taktikus és higgadt hozzáállás volt.
„Ott volt a csábítás, hogy amilyen gyorsan csak lehet, lecsökkentse hátrányát, hiszen az autója elég gyors volt ehhez, és jól is érezte magát benne. Viszont nem ezt tette, épp ellenkezőleg döntött. Körről körre lopta a távolságot” – emlékszik vissza Allison a James Allennek adott interjújában.
 
„Ez a türelem, vagyis a gumik óvására való törekvés volt a döntő, hiszen ha valaki egyszer túlságosan agresszív ezekkel a gumikkal, ördögi körbe kerülhet. Elveszíti a tapadást, kipörögnek a kerekei a kigyorsításoknál, ezáltal pedig még több tapadást veszít, és ezzel máris kockára teszi a bőrét.”
 
A szakember szerint Räikkönen nem csupán okosan versenyez, de finomságával is riválisai fölé képes nőni. „Ehhez társul még, hogy kiválóan bánik a gázpedállal a teljes verseny során – akárcsak a fékkel. A melbourne-i futam alatt talán ha kétszer megcsúszott. Ez nem akármi!”
 
„A kommentátorok és a többi csapat talán nem is hitte, hogy képes végigvinni ezt a stratégiát, mi viszont nem is kételkedtünk benne, mivel láttuk, hogy soha nem pörgette túl a kerekeit. A végén az utolsó szett gumiját még félig sem használta el.”
 
Amennyiben tartja magát az eddigi tendencia, és a futamokon továbbra is meghatározó tényező lesz, ki mennyire képes kímélni a Pirelli idei abroncsait, Kimi Räikkönen továbbra is csillogtathatja ezen tehetségét. Mark Gillan, a Williams egykori főmérnöke ugyancsak úgy látja, hogy a finn versenyző egészen magasra juthat még idén egyedülálló stílusával.
 
„Az autója nagyon gyors volt, Kimi pedig hihetetlenül jól bánt a gumikkal, így könnyedén érte el ezt az eredményt.”
 
„Egyedülálló tehetség. A versenymérnöke, aki korábban Mikával is dolgozott, azt mondta nekem, hogy a természetes tehetsége talán még Mikáénál is nagyobb. Ez mindent elmond.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.