KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Lotus: A bahreini pálya feküdni fog az autónak és Räikkönennek is

Lotus: A bahreini pálya feküdni fog az autónak és Räikkönennek is

motorsportal.hu  2013.04.18. 19:14


 

Kimi Räikkönen révén az egyéni pontverseny második helyén áll jelenleg a Lotus, és a csapat a szezon negyedik futamán is a finn pilótától várja az igazán erős teljesítményt, akinek vezetési stílusa különösen illik a bahreini pálya követelményeihez.
 
Az enstone-i csapat technikai igazgatója, James Allison elmondta, az egyhetes szünet alatt nem igazán raknak fel új elemeket az autóra, mégis jobb formát várnak maguktól a hétvégén, hiszen míg a sanghaji pálya az első gumikat terhelte meg, addig a sakhiri a hátsók számára jelent különösebb kihívást, az E21-es modell pedig sokkal jobb azoknak a kezelésében.
 
„A kínai fejlesztéseken felül semmi forradalmi újítással nem érkezünk, de ki fogunk próbálni egy módosított felfüggesztést, amihez hasonlót már a téli teszteken is használtunk” - magyarázta Allison.
 
„Van néhány különlegesség a bahreini pályában, amelyek optimistává tesznek minket. Például ez egyike azon helyszíneknek, amelyek a leginkább agresszívek a hátsó gumikhoz, és ha valamiben, akkor azoknak a kezelésében különösen jók vagyunk. Másrészt Kimi személyében van egy olyan versenyzőnk, aki képes igazán gyorsan menni úgy, hogy közben ne terhelje meg a hátsó tengelyt.”
 
A szakember nyilatkozatából kiderült, a Lotus továbbra is igyekszik tökéletesíteni a már tavaly kifejlesztett dupla DRS-t, amely további tempónövekedéshez segítheti hozzá az autót az egyenesekben. Versenyen még mindig nem vetették be, hiszen nehéz pontosan kalibrálni a rendszer pályáról pályára változó paramétereit, de továbbra sem tettek le arról, hogy idén hasznot húzzanak belőle.
 
„Még mindig dolgoznunk kell rajta. Egyszer még mindenképpen kiértékeljük a DDRS-t az európai szezon kezdete előtt, amikor lehetőségünk lesz elvégezni egy egyenesfutási tesztet” - mondta Allison.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!