KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Pirelli döntött: Barcelonára változtatnak a kemény keveréken

A Pirelli döntött: Barcelonára változtatnak a kemény keveréken

motorsportal.hu  2013.04.26. 12:01


 

Amint arra számítani lehetett, a Pirelli keddi ülését követően úgy döntött, valóban módosít idei abroncsain. Paul Hembery sportigazgató ma bejelentette, Barcelonában már egy a 2012-eshez hasonlító kemény keverék áll a mezőny rendelkezésére.
 
Módosít idei kemény keverékén a Pirelli. Miután számos bírálat érte az olasz gumigyártót azért, mert 2013-ra túlságosan gyorsan kopó termékekkel állt elő, a cég szakemberei most úgy döntöttek, reagálnak az első négy futamon látott helyzetre. Paul Hembery korábban elmondta, elsősorban az eddigi helyszínektől eltérő európai időjárás indokolja mostani lépésüket, ám keddig milánói értekezletüket követően az eddigi tapasztalatokat is számba vették, s végül ezek alapján változtatnak.
 
„Miután összevetettük a gumik első négy futamon tapasztalt teljesítményét, konzultáltunk minden csapattal, és meghoztuk a döntést: Spanyolországra változtatunk a kemény keveréken, ugyanúgy, ahogyan két évvel ezelőtt is, amikor szintén Barcelonában mutattunk be egy új típusú kemény keveréket” – nyilatkozta a szakember.
 
„A legújabb változat sokkal közelebb áll a 2012-eshez, amivel célunk az volt, hogy a csapatoknak lehetőséget adjunk arra, hogy nagyobb skálán mozogjanak a stratégia terén.”
 
Hembery elmondta, a többi keverékük ugyanakkor változatlan marad az év hátralévő részére. Az olaszok egyébként közzétették, hogy a következő három versenyen mely keverékeket bocsátják a csapatok rendelkezésére. Barcelonában a kemény mellett a közepes változattal versenyezhet a mezőny, Monacóba a tavalyi évhez hasonlóan a két leglágyabb gumitípust szállítják, míg Montreálra a szuperlágy-közepes kombináció mellett voksoltak az olaszok.
 
Gumiválasztás a következő három versenyre:
Spanyolország: közepes – lágy
Monaco: szuperlágy – lágy
Kanada: szuperlágy – közepes

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.