KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen a csapatutasításról, Vettelről és a rádiózásról

Räikkönen a csapatutasításról, Vettelről és a rádiózásról

motorsportal.hu  2013.04.26. 12:03


 

Kimi Räikkönen ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Egy német lapnak adott interjújában nyíltan elmondta véleményét a csapatutasításról, a mérnökökkel való rádiós kommunikációról, valamint barátjáról, Sebastian Vettelről. A finn nem tagadja, olykor maga is figyelmen kívül hagyja csapata kívánságait.
 
Sebastian Vettelről sokan leszedték a keresztvizet malajziai ellenszegülését követően. Bár a mezőnyben a legtöbb kollégája elítélte a német tettét, van valaki, aki állítása szerint maga is gyakran mond ellent mérnökeinek, s ezáltal nem tud pálcát törni a címvédő felett: őt Kimi Räikkönennek hívják.
 
A finn ugyanakkor nem tagadja, némiképp elfogult a némettel kapcsolatban, akivel talán az egész mezőnyből a legjobb, baráti viszonyt ápolja. „Már nem látjuk egymást olyan gyakran, mivel nemrég kissé távolabbra költözött, de még mindig a barátomnak tekintem őt a Forma–1-en belül. A legjobban őt ismerem”
 
„Sebastiannak van egy véleménye, amit már el is mondott. Ő nyílt és őszinte, és ez így is van rendjén, ez nekem is tetszik” – kerülte ki a választ az őt Vettel tettéről faggató Sport Bildnek adott interjújában.
 
A német újságírók természetesen arra is kíváncsiak voltak, vajon ő miként cselekedett volna barátja helyében. „Maguk újságírók mindig felteszik a ’ha’ és ’volna’ típusú kérdéseiket” – hangzott a válasz. „A csapatutasítás a Forma–1 része. 
Olykor hallgatunk rájuk, máskor nem foglalkozunk velük. A csapatsorrend is előfordul: a mérnököd mondhatja azt, tégy így vagy úgy, miközben te mást szándékoztál tenni. Ilyenkor nem hallgatok a mérnökömre, és teszem, amit akarok” – ismerte el a finn.
 
Räikkönen tehát hű maradt egyéniségéhez, amely miatt milliók rajonganak érte. A tavalyi abu-dzabi rádióbeszélgetése ismeretében cseppet sem lepődhetünk meg a finn fenti szavain.
 
Bár ami a híressé vált „Hagyjatok békén, tudom mit csinálok” mondatot illeti, 2007 bajnoka szerint sokan félreértelmezik: abban a pillanatban ugyanis szó sem volt versenymérnökével való veszekedésről.
 
„Önök csupán egy-egy bevágást hallanak. Persze, olykor valóban nem vagyunk egy véleményen. Hogy ez úgy hangzik, mintha kiabálnék vele, az viszont a zaj miatt van. Az autóban ugyanis pokoli hangzavar van.”
 
Visszatérve Vettelre, a Lotus versenyzője nem gondolja, hogy barátságuk kihatással lenne a pályán való összecsapásaikra – avagy fordítva.
 
„Bízunk egymásban annyira, hogy ne történjék hülyeség egy párharcunk során. Mindketten nyílt és őszinte emberek vagyunk. Ha valami rosszul sülne el, bizonyára kölcsönösen egymást okolnánk, de ez így is van rendjén. Mindenki veszekszik néha, ez teljesen természetes.”
 
Akárcsak Kimi Räikkönen.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.