KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen tökéletes lenne a Red Bull számára – véli Anderson

Räikkönen tökéletes lenne a Red Bull számára – véli Anderson

motorsportal.hu  2013.05.10. 14:07


 

Kimi Räikkönen tökéletesen illene a Red Bull csapatba – véli az egykori F1-es tervező, Gary Anderson. A szakember nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a háttérben már zajlanak is tárgyalások a felek között.
A BBC állandó szakértőjét az olvasók kérdezték arról, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Kimi Räikkönen a Red Bullhoz igazoljon. Mint ismert, a finnt az elmúlt hetekben többször is összefüggésbe hozták a címvédő alakulattal, ahol Mark Webber helye, év végén lejáró szerződése (illetve korábbi, Sebastian Vettellel való ellentétei) miatt továbbra is bizonytalan.
 
Az osztrákok részéről már többször is nyitottnak mutatkoztak 2007 bajnokának szerződtetésére, Räikkönen ugyanakkor egyelőre nem kíván foglalkozni távolabbi jövőjével.
 
Gary Anderson szerint viszont könnyen elképzelhető, hogy egy-két éven belül valóban az energiaitalosok színeiben látjuk majd versenyezni a „Jégembert”.
„Azt hiszem, ő tökéletes lenne a Red Bull számára” – mondta a szakember. „A hozzáállása, a viselkedése, minden olyan, amit a Red Bull akar. Megvan a sebessége is. A Red Bullnak biztosra kell mennie abban az esetben, ha Sebastian Vettel kapna egy hatalmas ajánlatot a Ferraritól, és elhagyná őket. Räikkönen alkalmas lenne annak elkerülésére, hogy ebben az esetben kilegyen a hátsójuk. Nem lepne meg, ha már folynának tárgyalások ez ügyben.”
 
Anderson tehát véleményével nem csupán a Räikkönen–Red Bull pletykákra, de a Vettel–Ferrari találgatásokra is alapoz, vagyis szerinte a két bajnok nem lesz egymás csapattársa a Red Bullnál.
 
Egy másik szurkolói kérdésre, miszerint miként állítaná fel saját álomcsapatát a Forma–1-ben viszont elárulta, számára nem is a Vettel–Räikkönen páros lenne az ideális felállás, helyettük inkább Fernando Alonsót választaná – no meg egy fiatal tehetséget.
 
„A két versenyzőm Fernando Alonso és a Sauber németje, Nico Hülkenberg lenne, aki továbbra is igen jó benyomást tesz rám azután, hogy erősen fejezte be az előző évet a Force Indiában. A motor a Mercedesé lenne, a tervező terén pedig Adrian Newey lenne az elsődleges választásom a Red Bulltól. Bár ő már egyre öregszik, így valakinek hamarosan le kéne váltania. Erre pedig szerintem James Allison lehetne legalkalmasabb. A stratéga pedig én lennék! Ami pedig a szabályokat illeti, a csapatom elsősorban állandóságot szeretne, hogy pár éven keresztül minden változatlan legyen” – fantáziált az egykori Jordan-tervező.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.