KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus szerint a Pirelli engedett a Red Bull nyomásának

A Lotus szerint a Pirelli engedett a Red Bull nyomásának

motorsportal.hu  2013.05.10. 14:09


James Allison, a Lotus technikai igazgatója úgy érzi, a Pirelli újra egy konzervatív szemléletmód felé közelít az elkövetkező futamok gumiválasztásával – mégpedig a rivális Red Bull kritikáinak hatására. Az enstone-iakat kissé meglepte ezen tendencia, ám a szakember nem hiszi, hogy mindez megoldhatatlan feladat elé állítja majd őket.
 
A Pirelli az első négy, Európán kívüli futamot követően összeült milánói központjában, hogy kielemezze a gumik, illetve saját munkájuk hatásait. Ezt követően döntöttek: Barcelonára változtatnak keményebb keverékükön, majd közölték, mely gumitípusokat szállítják a következő három helyszínre. Míg Spanyolországra a 2012-es lágy–kemény párosítás helyett a két legkeményebb változatot, Kanadára a tavalyi szuperlágy–lágy variációhoz képest a szuperlágy–közepes párosítást választották. Monacóra nem változtattak: 2012-höz hasonlóan a szuperlágy és lágy abroncsokat viszik a hercegségbe.
 
A gumikkal eddig igen jól boldoguló Lotus szerint egyértelműen érzékelhető, hogy az olaszok szemléletmódot váltottak, a technikai igazgató James Allison pedig ennek hátterére is utal finoman. Azt viszont nem hiszi, hogy mindez visszavetné csapata eddigi erős teljesítményét.
 
„Nem gondolom, hogy ez rossz hatással lesz ránk” – idézi szavait a Sky Sport F1. „Barcelonába hosszú idő óta először nem a kemény és lágy keveréket viszik, hanem a keményet és a közepest. Monacóban ugyanaz a gumiválasztás, mint korábban, azaz a lágy-szuperlágy, de Kanadába ismét a közepes keveréket viszik, holott a lágyra számítottunk.”
 
„Vagyis egy kicsivel konzervatívabbá váltak. Úgy hiszem, ez amiatt van, hogy hallották, egyesek úgy vélik, túl messzire mentek, ezért inkább konzervatívabb irányt választottak, mint amit mi vártunk tőlük.”
 
Hogy Allison mely csapatra céloz, egyértelmű: a Red Bull Malajzia óta szinte minden fórumon hangot ad azon véleményének, miszerint a Pirelli túlságosan extrém abroncsokat bocsátott rendelkezésükre az idén. A Sky Sports F1-nek nemrég Damon Hill, az 1996-os év világbajnoka is úgy nyilatkozott, szerinte azzal, hogy a gumicég keményített legkeményebb abroncsain, közelebb lépett ahhoz az irányhoz, amit a Red Bull szerint követniük kéne.
 
„Az volt a benyomásom, hogy a Red Bull nem volt valami elégedett a kemény gumival, mivel az autójuk nagy oldalterhelést állít elő, ami túlságosan is koptatja a gumikat” – fogalmazott Hill. „Ezért úgy vélem, ők örülnek a keményebb keveréknek. Nem kizárt tehát, hogy a Red Bull irányába billen a mérleg nyelve, ezért is hallunk morgást emiatt, és emiatt van az is, hogy pár csapat azt próbálja sugallni, ők nem ezt akarták, sokkal inkább a lágyabb keverékeket. De a Forma–1 már csak ilyen.”
 
Az Auto Motor und Sport (AMuS) nemrég elemzést közölt arról, miért is tartja úgy a Red Bull, hogy az első négy versenyen használt gumik elsősorban számukra jelentenek hátrányt. A szaklap szerint Bahreinre a címvédő gárda jelentős módosításokat hajtott végre autója beállításán, amely során az aerodinamikai leszorítóerőről a mechanikai tapadás felé tolta el a fő hangsúlyt. Ennek jele volt egyebek mellett, hogy a csapat egy korábbi fejlesztésű vezetőszárnyat használt a sivatagi pályán – azok után, hogy előtte már egy új változatot is alkalmaztak.
 
Mivel az RB9 hatalmas mennyiségű leszorítóerőt termel, az AMuS szerint Sebastian Vettelék képesek lennének a riválisoknál nagyobb tempóval teljesíteni bizonyos kanyarokat, ám mivel ez túlságosan koptatná gumijukat, Adrian Newey-éknak vissza kellett fogniuk autójuk aerodinamikáját. Bármilyen furcsán is hangzik, Helmut Marko vagy Dietrich Mateschitz nem alaptalanul beszélt az utóbbi hetekben kocsijuk „visszafejlesztéséről” a médiában.
 
James Allison mindazonáltal úgy véli, Vetteléknek már Bahreinben sem okozott különösebb fejtörést a gumikezelés. „Úgy gondolom, Sebastian is könnyedén választhatta volna a két kiállást, mivel mi is elég közel voltunk az egy kiálláshoz. De tulajdonképpen hogy kettő vagy három, nem is igazán lényeges, csak az számít, hogy gyors legyél” – fogalmazott.
 
A szakembert ugyanakkor nem is annyira foglalkoztatja, hogy a Pirelli módosításai miként hatnak riválisaikra. Szerinte ugyanis ők továbbra is képesek lesznek állni a küzdelmet ellenük.
 
„Kiminek nagyon erős szezonja lehet idén, nekünk pedig nem is kell olyan sokat javítanunk az autónkon, hogy versenyképesek maradjunk a bajnoki küzdelemben a teljes szezon során.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.