KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus tudja, mivel tarthatja meg Räikkönent

A Lotus tudja, mivel tarthatja meg Räikkönent

motorsportal.hu  2013.05.10. 14:15


 

Továbbra is állandó találgatások folynak arról, hol folytatja pályafutását 2014-ben Kimi Räikkönen. Bár a finnt egyre többen látnák szívesen a Red Bullban, a Lotus csapat tulajdonosa, Gerard Lopez biztos abban, hogy sikerülhet megtartaniuk 2007 bajnokát – amennyiben továbbra is versenyképes autót bocsátanak rendelkezésére.
 
A Red Bull vezetősége után az utóbbi időkben több szakértő (köztük pl. Gary Anderson vagy David Coulthard) is úgy nyilatkozott, el tudná képzelni Kimi Räikkönent a Red Bull versenyzőjeként – akár Sebastian Vettel csapattársaként is. Miután a finn szerződése ez év végéig érvényes a Lotusszal, Räikkönen pedig még nemigen hajlandó foglalkozni jövőjével, egyelőre valós lehetőségnek tűnik a csapatváltás is a „Jégember” számára.
 
Ezzel Enstone-ban is tisztában vannak, ám mint azt a tulajdonos Gerard Lopez elmondta, azt is pontosan tudják, miként tarthatnák meg világbajnokukat a következő év(ek)re is.
 
„Kimi fantasztikus fickó. A legjobb benne, hogy igazán hálás nekünk azért, hogy visszahoztuk őt oda, ahol most van. Mi pedig nagyon hálásak vagyunk neki azért, hogy idáig juttatta a csapatunkat” – nyilatkozta az üzletember az Autosportnak.
„Meggyőződésem – és ezt nem könnyelműségből mondom –, ha Kimi megkapja tőlünk azt a teljesítményt, amit akar, akkor velünk marad. Ő tudja ezt, és ezt is mondja. Sehol máshol nem kapná meg mindazt, amit tőlünk megkap. Az pedig, hogy az autója kék, vörös vagy ezüstszínű, nem számít.”
 
„Persze ez versenyzés, így biztosítanunk kell számára a versenyképes autót is. Most kapott egyet. Amíg pedig meg tudjuk ezt adni számára, velünk fog maradni.”
Sokan úgy tartják, Enstone ideális otthon Räikkönen számára, aki korábban egyik csapatától sem kapott akkora szabadságot, amit jelenleg elmondása szerint is élvez. A finn versenyző 2012-es visszatérése ráadásul egyelőre igen sikeresnek mondható: eddig két futamgyőzelmet szerzett az arany–feketékkel, minden egyes versenyén célba ért, jelenleg pedig tízpontos hátránnyal második a bajnoki tabellán.
 
Lopez nem véletlenül érzi úgy, valódi főnyeremény volt Räikkönen 2012-es visszacsábítása a Forma–1-be. „Legalább tizenegy választási lehetőségünk volt, és bár kívülről nem ez tűnt a legkézenfekvőbbnek, számunkra még is ez volt az” – emlékszik vissza a 2012-t megelőző tárgyalásokra. „A csapat nagyon büszke rá, hogy végül így döntött, mivel teljes mértékben meg voltunk győződve ennek helyességéről. Ez tipikusan az a helyzet, amikor elmondhatod: én megmondtam.”
„Én állapodtam meg vele, én tárgyaltam vele, és tudtam, hogy részt kell vennem ebben. Tudtam, hogy nem egy olyan versenyzőt kapok, aki minden héten leforgat egy reklámfilmet, de nem is erre vágytunk. Sokkal inkább egy igazi versenyzőre, amit végül meg is kaptunk.”
 
Hogy ez a versenyző még meddig lesz az övék, az viszont tehát tőlük is függ. Räikkönen bahreini második helyét követően még jobb munkára sarkallta csapatát, mondván, Vettel és a Red Bull legyőzéséhez még jelenlegi teljesítményüknél is több kell. Amennyiben ez nem jön össze, Lopez hiába hozza fel a maradás mellett érvként versenyképes autójukat, amíg lesz egy csapat, amely még ennél is nyomósabb indokot (még jobb autót) lesz képes felvonultatni, a Lotus nem lehet teljesen nyugodt.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!