KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönent alulfizetik, Vettel is csak negyedik

Räikkönent alulfizetik, Vettel is csak negyedik

formula.hu  2013.05.10. 14:16


A Business Book GP értesülései szerint Fernando Alonso és Lewis Hamilton idén a két legjobban kereső pilóta a Forma-1-ben, egyaránt 20 millió eurót kasszíroznak a Ferraritól, illetve a Mercedestől, olvasható a SportGeza.hu-n.
 
A mclarenes Jenson Button a harmadik 16 millióval, és csak negyedik a háromszoros világbajnok Sebastian Vettel, 12-vel. A Red Bull-versenyzőnek viszont különleges szerződése van, a futamgyőzelmekért és a pole pozíciókért külön pénzt kap, így sikeres év esetén megkeresheti Alonso és Hamilton pénzét, sőt.
 
Nico Rosberg a legjobban fizetett, ha a GP-győzelmek arányában nézzük a béreket, hiszen csak egyszer nyert eddig életében, de 11 milliót kaszál, míg az egymillióval mögötte álló, hatodik Mark Webber is kilencszer.
 
Massa hatmilliót kap a Ferrarinál, Kimi Raikkönen állítólag hármat a Lotusnál, ha ez igaz, akkor jócskán alábbadta egykori húszmilliós, ferraris gázsiját. Főleg, ha azt nézzük, az olaszok még akkor is 17 milliót utaltak neki, amikor 2010-ben már nem is náluk versenyzett.
 
A legalacsonyabb fizetése a két caterhamesnek van, akik valójában szponzoraikon keresztül fizetnek az istállónak az indulásért, és ebből az összegből 150 ezer euró jut nekik.
 
 
A Business Book GP teljes listája
 
1 - Fernando Alonso (Ferrari): 20 milló euró
2 - Lewis Hamilton (Mercedes): 20 
3 - Jenson Button (McLaren): 16 
4 - Sébastian Vettel (Red Bull): 12 
5 - Nico Rosberg (Mercedes): 11 
6 - Mark Webber (Red Bull): 10
7 - Felipe Massa (Ferrari): 6 
8 - Kimi Räikkönen (Lotus): 3 
9 - Sergio Perez (Mclaren): 1,5 
10 - Romain Grosjean (Lotus): 1 
11 - Pastor Maldonado (Williams): 1 
12 - Nico Hulkenberg (Sauber): 1 
13 - Valteri Bottas (Williams): 600.000 euró
14 - Jules Bianchi (Marussia): 500.000 
15 - Adrian Sutil (Force India): 500.000 
16 - Paul di Resta (Force India): 400.000 
17 - Jean Eric Vergne (Toro Rosso): 400.000 
18 - Daniel Ricciardo (Toro Rosso): 400.000 
19 - Estban Gutiérrez (Sauber): 200.000 
20 - Charles Pic (Caterham): 150.000 
21 - Guiedo van der Garde (Caterham): 150.000

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.