KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Kinek kedvez az új kemény keverék?

Kinek kedvez az új kemény keverék?

motorsportal.hu  2013.05.10. 19:17


 

Módosított kemény keverékű gumival versenyez a mezőny a hétvégén Barcelonában. A Pirelli az első négy futam tapasztalatai alapján döntött úgy, a hűvösebb európai időjárásra való tekintettel átalakítja legkeményebb abroncsait, a változás ugyanakkor sokakban gyanút keltett. Vajon valóban a Mercedesnek és a Red Bullnak kedveznek a módosítások?
 
„A kemény keverékkel volt eddig a legtöbb problémánk, különösen a téli teszteken, amikor mindenki szemcsésedéssel küzdött. A körülmények ezen a hétvégén viszont segíthetnek” – vázolta a Pirelli módosításának hátterét a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn.
 
Az említett gumitípusnál a legfőbb nehézséget az jelentette, hogy csupán 35-40 fokos pályahőmérsékletnél érte el a működési tartományát, vagyis Bahreinen kívül nemigen lehetett munkára bírni azt. A Pirelli emiatt úgy döntött, 15 és 35 fok közé hozza le, illetve bővíti ki ezt a működési tartományt, hogy ezzel könnyebbé tegye a csapatok dolgát a hűvösebb időben. A Barcelonába vitt kemény gumi összetételét tekintve lényegében megegyezik a 2012-es változattal, a különbséget csupán a szerkezet (erősebb oldalfal, nagyobb tömeg, eltérő forma) jelenti.
 
Vannak, akik szerint ezen változás azok malmára hajthatja a vizet, akik eddig többet szenvedtek a gumikkal: vagyis a Red Bull és a Mercedes nyerhet legtöbbet a módosításokkal – miközben az eddig jól boldoguló Ferrari és Lotus hátrányba kerülhetnek.
 
Utóbbit mindkét csapat tagjai cáfolták. Felipe Massa például elmondta, maga is a változás mellett kardoskodott, de Kimi Räikkönen sem aggódik, hogy hátrányba kerülnének, csak mert a kemény keverék közelebb került a számukra eddig legtöbb nehézséget okozó közepeshez.
 
Ugyanakkor a másik oldalt képviselő Red Bullnál sem gondolják, hogy előnyhöz jutnak a változások révén. „Nem csak nekünk voltak problémáink a gumikkal, ez mindenki számára adott. Olykor jobban boldogulunk, máskor kevésbé. – magyarázta Sebastian Vettel csütörtökön. – Elméletben tudjuk, mire számíthatunk, de hogy ez a pályán is így lesz-e, nem tudom. Ez a pálya nagyon igénybe veszi a gumikat. Hogy ez számunkra, vagy másoknak kedvez-e jobban, majd meglátjuk.”
 
Mark Webber ennél egyértelműbben fogalmazott. „Nem hinném, hogy bárkinek is jó lett volna a kemény gumi eddigi működési tartománya, ezért mindenki számára előnyös lesz, ha nagyobb lesz és könnyebb lesz elérni.”
 
A Mercedesnél ezzel szemben viszont bíznak abban, hogy a változás a kezükre játszik. A csapat korábban erősen küzdött a hátsó abroncsok túlmelegítésével, ami jelentősen visszavetette versenyteljesítményüket. A csapat tagjai szerint mind a megnövelt működési tartomány, mind az alacsonyabb külső hőmérséklet javíthat helyzetükön.
 
„Esetünkben az volt a gond, hogy miután egyszer kicsúsztunk ebből a tartományból, utána már képtelenek voltunk újra elérni azt” – állapította meg a sportigazgató Toto Wolff.
 
Lewis Hamilton szerint már csak emiatt is javulhat a helyzetük Barcelonában: „Remélhetőleg kicsit többet segít majd nekünk az új kemény keverék, de mindenkivel egy hajóban evezünk. Mindenesetre a pálya hőmérsékletével együtt lényegesen javulhatnak az esélyeink.”
 
„A jelenlegi hőmérséklet egyértelműen mindenki számára magas. – állapította meg a csapattárs Rosberg. – Hűvösebb körülmények között a gumik hőmérséklete kiemelten fontos. Azzal, hogy alacsonyabb hőmérsékleti tartományba hozzák a gumikat, csak megvalósítják, amire eredetileg is tervezték őket. Mostantól sokkal normálisabb módon lehet munkára bírni őket, és nem is lesz akkora a szemcsésedés.”
 
A résztvevők elmondásai alapján tehát elmondható, elviekben mindenki számára előnyt jelentenek a változások. Hogy kinek mekkorát, azt viszont egyelőre nehéz lenne megmondani. Az mindenesetre nem viszi közelebb a csapatokat a válaszhoz, hogy a ma délelőtti első szabadedzést elmosta az eső…

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.