HÍREK : Spanyol nagydíj - Nico Rosbergé a pole Spanyolországban |
Spanyol nagydíj - Nico Rosbergé a pole Spanyolországban
motorsportal.hu 2013.05.12. 09:41
A Mercedes kiváló időmérős teljesítménye a Spanyol Nagydíjon is folytatódott, és ezúttal mindkét autójuk jól szerepelt, hiszen Nico Rosberg a pole-ba, Lewis Hamilton pedig a második helyre kvalifikálta a német márka autóját. A harmadik hely Sebastian Vettelé lett.
A Q1-ben már az élmezőnyből is sokan a lágyabb keverékeken hajtottak ki - amely most a közepes keménységű -, ezzel máris jelezve, hogy a futamon a keményeket akarják majd többet használni. Az első két helyet ekkor Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén kisajátította a Mercedes, akit Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen követett.
Valójában a finn pilóta tempója tűnt a legjobbnak, azonban két leggyorsabb szektor után a sikánban utolérte Esteban Gutiérrezt, aki figyelmetlensége miatt feltartotta őt. A versenybírók akár rajtbüntetéssel is sújthatják ezzel a mexikóit, de ugyanígy járhat Pastor Maldonado is, akinek hasonló manőveréért Jenson Button emelt panaszt.
Az első hat kieső között nem volt nagy meglepetés, hacsak annak nem vesszük, hogy a futam tavalyi győztes csapata, a Williams mindkét autóját elveszítette a Q1-ben. Valtteri Bottas és Maldonado mögött a Caterhamek és Marussiák csatáját idén először a holland Giedo van der Garde nyerte.
A Q2-ben előbb Räikkönen állt az élre, majd Alonso hajszálnyival fölülmúlta az idejét, kicsivel később pedig Vettel ezen még néhány századot faragott. Szorosnak tűnt a küzdelem, mielőtt Hamilton a hajrában olyan idővel át nem vette a vezetést, ami hat tizeddel jobb volt még a németénél is.
A legjobb tízbe való bejutásról szokás szerint az utolsó pillanatra hagyott gyorskörök döntöttek. A legnagyobb meglepetést ekkora a két McLaren közötti különbség keltette, Sergio Pérez ugyanis a hetedik legjobb idővel továbbment a harmadik szakaszba, Button azonban a 14. helyen esett ki, csupán a két Saubert megelőzve.
A Q3 a két Mercedes, Red Bull, Ferrari és Lotus mellett Pérez és Paul di Resta részvételével zajlott. Az első körök után Rosberg diktálta a tempót, ám Hamilton és a Red Bullok csak egy menetre készültek az utolsó percekben.
Rosberg idejét azonban a második hullámban sem tudta senki megdönteni - önmagától eltekintve -, így a német Bahrein után második, pályafutása során pedig harmadik pole pozícióját szerezte. Hamilton majdnem három tizedes hátrányt szedett össze hozzá képest, mégis bejött a második helyre, ezzel teljessé téve a Mercedes örömét. Mögöttük Vettel és Räikkönen sorakozhat majd fel a második rajtsorba, míg a hazai hős, Alonso csak az 5. lett Massa, Grosjean, Webber, Pérez és di Resta előtt.
Versenyző Csapat Idő
1. Nico Rosberg Mercedes 1:20,718 mp
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:20,972 mp + 0,254
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:21,054 mp + 0,336
4. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1:21,177 mp + 0,459
5. Fernando Alonso Ferrari 1:21,218 mp + 0,500
6. Felipe Massa Ferrari 1:21,219 mp + 0,501
7. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:21,308 mp + 0,590
8. Mark Webber Red Bull-Renault 1:21,570 mp + 0,852
9. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1:22,069 mp + 1,351
10. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:22,233 mp + 1,515
Q2
11. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1:22,127 mp + 1,126
12. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1:22,166 mp + 1,165
13. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:22,346 mp + 1,345
14. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:23,166 mp + 2,165
15. Nico Hülkenberg Sauber-Ferrari 1:22,389 mp + 1,388
16. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:22,793 mp + 1,792
Q1
17. Valtteri Bottas Williams-Renault 1:23,260 mp + 1,532
18. Pastor Maldonado Williams-Renault 1:23,318 mp + 1,590
19. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1:24,661 mp + 2,933
20. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1:24,713 mp + 2,985
21. Max Chilton Marussia-Cosworth 1:24,996 mp + 3,268
22. Charles Pic Caterham-Renault 1:25,070 mp + 3,342
|