KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Boullier-t megfertőzte Räikkönen hozzáállása: Idén mohóbbak vagyunk!

Boullier-t megfertőzte Räikkönen hozzáállása: Idén mohóbbak vagyunk!

motorsportal.hu  2013.05.21. 13:28


 

Hiába lett sorozatban harmadszor is második Kimi Räikkönen, és zárkózott fel ezzel két pontra a bajnoki tabellán vezető Sebastian Vettelre, a Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier ennél sokkal többre vágyik.
 
Kimi Räikkönen 2012-es visszatérése óta maga a megtestesült megbízhatóság. Eddig minden futamán célba ért azóta, s míg tavaly főként éppen ezen mutatóinak köszönhette összetettbeli harmadik helyét, idén is szorgos pontgyűjtésével vált a bajnokság egyik esélyesévé. Eddigi öt futamából csupán egyszer, az esős Maláj Nagydíjon nem fért be a legjobb kettőbe, három második helye mellé pedig egy futamgyőzelmet szerzett.
 
A győzelemre ugyanakkor Kínában, Bahreinben és Spanyolországban sem volt igazán esélye: hol eltérő taktikája, hol rossz rajthelye nehezítette meg a dolgát. 2007 bajnoka barcelonai futamát követően nem is volt elégedett második helyével, s ezen hozzáállást úgy tűnik, csapatfőnöke, Eric Boullier is átvette.
 
„Tavaly is hasonló volt a helyzet. Idén viszont mohóbbak vagyunk, és több győzelmet akarunk. Ám ehhez mindennek tökéletesen kell alakulnia – a rajttól az első körön át, a stratégiáig és a gumikezelésig” – idézi a franciát az Autosport.
 
„Volt esélyünk megnyerni a Spanyol Nagydíjat, de csak kevés. A verseny közepét követően már tudtuk, hogy nem lesz meg a győzelem, ezért inkább arra fókuszáltunk, hogy másodikak legyünk.”
 
Boullier ugyanakkor tudja, idén akár a kevesebb győzelem is sikert hozhat. „A legfontosabb, hogy következetes legyen az autónk, már tavaly is látható volt, hogy ez a trend. Minden hétvégén dominál egy csapat, és a gumik, az autók és a pályák kapcsolata is változó. Vagyis következetesnek kell lenni minden egyes versenyen.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!