HÍREK : Monacói nagydíj - Mercedes-uralom Monacóban – Rosbergé a második edzés is |
Monacói nagydíj - Mercedes-uralom Monacóban – Rosbergé a második edzés is
motorsportal.hu 2013.05.23. 18:15
Nico Rosberg a második szabadedzésen is élen tartotta a Mercedest Monacóban, ám ezúttal csapattársa, Lewis Hamilton is felzárkózott mögé a második helyre. Mögöttük Fernando Alonso és Felipe Massa révén a két Ferrari végzett, míg Romain Grosjean összetörte a Lotust.
A körözés ezúttal már az első pillanatokban megkezdődött, hiszen ilyenkor szokás szerint az edzés első felében a rövidebb, a másodikban pedig a hosszabb etapokra készülnek a csapatok, így a délelőtti gyakorlással ellentétben most minden percet igyekeztek kihasználni.
Eleinte Fernando Alonso és Kimi Räikkönen is állt a tabella élén, de nem telt sok időbe, amíg a délelőtti legjobb Nico Rosberg ismét átvette a vezetést, és 1:14,759-es körénél már nem is tudott senki jobbat autózni.
Legközelebb a másik Mercedesszel Lewis Hamilton került hozzá, ám a brit lemaradása is már három tizedmásodperc fölé rúgott. A két Ferrari ezúttal is az Ezüstnyilak nyomában maradt, hiszen Alonso a 3., Felipe Massa pedig a 4. legjobb időt autózta. Őket Mark Webber és Räikkönen követi, míg Sebastian Vettel a 9. helyen zárta a pénteki napot, több mint egy másodperccel elmaradva a Mercedesektől.
Fél óra telt csak el, amikor Romain Grosjean falhoz csapta autóját az 1-es kanyarban, kitörve ezzel a Lotus bal első kerekét, mindössze 10 kör megtétele után véget vetve saját edzésének. Az autót gyorsan eltávolították, ám piros zászlóval egy rövid időre mégis megszakították az edzést, amit a törmelékek eltakarítása mellett a 13-as kanyar elmozdult kerékvetője indokolt.
Ezt követően más már nem zavarta meg a gyakorlást, így a csapatok zavartalanul próbálgathatták a versenybeállításokat, felmérve a szuperlágy abroncsok élettartamát. A figyelem központjában lévő Mercedes pilótáit olykor most is az abroncsok túlmelegedéséről tájékoztatták a bokszból, de 30 körüli körszámot mindketten teljesíteni tudtak velük. A délután legaktívabb versenyzője éppen Hamilton lett, aki 51 kört tett meg a 90 perces edzés során.
A mezőny szombaton délelőtt 11 órakor folytatja a munkát a pályán a harmadik szabadedzéssel, de a második tréning az M1-en pénteken 22:12-es kezdettel felvételről megtekinthető lesz.
Versenyző Csapat Idő Kör
1. Nico Rosberg Mercedes 1:14,759 mp 45
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:15,077 mp + 0,318 50
3. Fernando Alonso Ferrari 1:15,196 mp + 0,437 37
4. Felipe Massa Ferrari 1:15,278 mp + 0,519 38
5. Mark Webber Red Bull-Renault 1:15,404 mp + 0,645 41
6. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1:15,511 mp + 0,752 38
7. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:15,718 mp + 0,959 10
8. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:15,959 mp + 1,200 39
9. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:16,014 mp + 1,255 32
10. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:16,046 mp + 1,287 42
11. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:16,349 mp + 1,590 43
12. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1:16,434 mp + 1,675 40
13. Nico Hülkenberg Sauber-Ferrari 1:16,823 mp + 2,064 42
14. Pastor Maldonado Williams-Renault 1:16,857 mp + 2,098 40
15. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:16,935 mp + 2,176 44
16. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1:17,145 mp + 2,386 37
17. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1:17,184 mp + 2,425 42
18. Valtteri Bottas Williams-Renault 1:17,264 mp + 2,505 46
19. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1:17,892 mp + 3,133 40
20. Charles Pic Caterham-Renault 1:18,212 mp + 3,453 43
21. Max Chilton Marussia-Cosworth 1:18,784 mp + 4,025 40
22. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1:19,031 mp + 4,272 30
|