KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: A győzelemhez az első két rajtsorba kell kerülnünk

Räikkönen: A győzelemhez az első két rajtsorba kell kerülnünk

motorsportal.hu  2013.05.24. 18:22


 

Hogy valós győzelmi esélyük legyen vasárnap, Kimi Räikkönen úgy véli, fontos lenne az első két sorba kvalifikálniuk magukat a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén. A statisztika viszont a finn ellen szól.
 
Kimi Räikkönen csütörtökön nem volt elégedett az első, délelőtti edzéssel, amikor is elmondása szerint Lotusával képtelen volt kihozni a maximumot a lágy keverékből. Délutánra viszont valamelyest javult a helyzet, a hosszú etapok pedig kimondottan elégedetté tették a finnt. Csakhogy a vasárnapi győzelemhez meglátása szerint a puszta versenytempó kevés lesz – az időmérőn is helyt kell állniuk.
 
„Nem kezdtünk valami jól, volt pár gondunk, de aztán egyre jobbak lettünk. Sok üzemanyaggal nem voltunk rosszak, de biztosra veszem, hogy tudunk még javítani. A két keverék közti teljesítménykülönbség nem volt túl nagy, a legfőbb problémát az jelentette, hogy nem tudtuk őket munkára bírni. De mint mondtam, az autó később egyre jobb lett, és már van is pár ötletünk a vasárnapra, aminek köszönhetően remélhetőleg képesek leszünk olyan köridőkre, amelyek bennünk vannak.”
 
Räikkönen a második edzésen a hatodik helyen végzett, legjobb körideje hét tizedmásodperccel maradt el Nico Rosberg legjobbjától. Räikkönen viszont nem aggódik hátránya miatt, a Mercedes egykörös fölénye pedig nem különösebben lepte meg őt. „Ha minden összejön nekünk, nem látom akadályát, hogy harcba szálljunk velük. Eddig sem tűntek verhetetlennek az elmúlt versenyeken, tehát hiába voltak nagyon gyorsak, hamar megváltozhat az összkép.”
 
„Ha viszont vasárnap nyerni akarunk, talán az első két sorba kell kvalifikálnunk magunkat. De majd meglátjuk, hogy állunk” – vetítette előre a 2005-ös Monacói Nagydíj győztese.
 
Räikkönennek mindazonáltal nem lesz könnyű megvalósítania ezen célját: a nem éppen egykörös tempójáról híres Lotus versenyzőjének ugyanis az eddigi öt idei időmérőn a hatodik rajtpozíció volt az átlagos helyezése. Márpedig az elmúlt harminc évben csupán három alkalommal sikerült valakinek a negyediknél rosszabb rajthelyről győznie a hercegségben.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.