KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Senna: Alonso kedvezőbb helyzetben van Vettelnél és Räikkönennél

Senna: Alonso kedvezőbb helyzetben van Vettelnél és Räikkönennél

motorsportal.hu  2013.05.25. 18:46


A korábbi Forma–1-es versenyző, Bruno Senna számára Fernando Alonso számít a 2013-as bajnokság legfőbb esélyesének. A brazil úgy látja, Sebastian Vettelt a Red Bull gumigondjai, Kimi Räikkönent pedig a Lotus anyagi háttere és James Allison távozása hozza hátrányos helyzetbe a spanyollal szemben.
 
Öt futam után Sebastian Vettel négypontos előnnyel vezeti a bajnoki tabellát Kimi Räikkönen előtt, Fernando Alonso pedig 17 pontos lemaradással követi őt. A Williams és Lotus csapat korábbi versenyzője, Bruno Senna úgy érzi, ez a három versenyző küzdhet majd egész évben a bajnoki címért, ám az aktuális sorrend szerinte nem teljesen adja vissza a pillanatnyi erősorrendet.
 
„Nekem úgy tűnik, hármuk közül jelenleg Sebastiannak van a legtöbb problémája a gumikkal – ilyen téren elég hullámzó a teljesítménye. A Lotus és a Ferrari sokkal következetesebbek. Másfelől viszont ha a Red Bullnak sikerül túljutni a nehézségeken, akkor mindenki mást megelőzhet” – fogalmazott a Motorsport Magazinnak adott interjújában.
 
„Véleményem szerint Alonso Bahreinben is sokkal közelebb lett volna Vettelhez a DRS-gondok nélkül, és izgalmasabbá tette volna a futamot. A sok előzés miatt, amit a problémák után be kellett mutatnia, nagyon elhasználódtak a gumijai, ezért a némiképp torzult a kép.”
 
Senna 2011-ben a Lotus versenyzője volt, így pontosan ismeri Kimi Räikkönen jelenlegi csapatának hátterét. A brazil erre alapozva úgy véli, hosszabb távon nehézséget okozhat az arany–feketék számára a riválisok tempójának tartása.
 
„A Lotusnál nemcsak azon múlik, mindvégig kitart-e a jó formájuk, hogy milyen anyagi hátterük van, és miként tartják a többiek tempóját a fejlesztések terén, de az is meghatározó lesz, milyen hatással van rájuk James Allison távozása. Személy szerint nem hiszem, hogy következmények nélküli lesz, mert nagyon fontos része volt a csapat sikereinek, és ezt még a saját időmből tudom.”
 
„Ha most kéne esélyest megneveznem, ezek alapján Alonsót mondanám.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.