KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Forma-1 önmagát sodorhatja válságba az új motorokkal

A Forma-1 önmagát sodorhatja válságba az új motorokkal

motorsportal.hu  2013.05.25. 18:47


Ahogy egyre közeledik az új motorformulát hozó 2014-es szezon, úgy kérdőjelezik meg egyre többen a V6-os turbótorok bevezetésének szükségességét. Martin Whitmarsh szerint a csapatok meggondolatlanul fektették le az új szabályokat, míg Berne Ecclestone nem érti, miért akarja a Forma-1 tönkre tenni a jelenlegi jól működő modellt.
 
A jövőre érkező változtatások leginkább a motorokat és a köréjük épített hibrid technológiát érintik. Az új érára készülő négy gyártó már hosszú ideje az 1,6 literes V6-os erőforrások kifejlesztésén dolgozik, amely jelentős költségnövekedést jelent számukra a korábbi évekhez képest, amikor a fejlesztési tilalom jegyében szinte hozzá sem nyúlhattak a motorokhoz. A Renault partnerei már hangot is adtak elégedetlenségüknek a szolgáltatás magas ára miatt, s Whitmarsh valóban úgy látja, hogy a csapatok bizonyos szempontból feleslegesen sodorták veszélybe saját jövőjüket.
 
„A Forma-1 a válságos időkben tud a leghatékonyabban működni, csak az a baj, hogy mindig magunknak hozzuk létre ezt a krízist. Ennek a sportnak 10-11 csapatra van szüksége, és küzdenünk kellene a megtartásukért. Ebben azonban nem vagyunk valami jók. Tartok tőle, hogy újabb nehéz helyzetbe sodorjuk magunkat, és valahogy gondoskodnunk kell majd róluk. Nem tudom, hogy a kisebb csapatok egyáltalán hogyan képesek fenntartható üzletmodellt létrehozni” - idézi a McLaren csapatfőnökét a Guardian.
 
„Ijesztő, hogy teljesen új motorformulát fogunk bevezetni. Persze több szempontból is ez volt a helyes döntés, hiszen a technológia érdekes és felhasználható a társadalom számára. Az F1 azonban szörnyen rosszul kezelte a fejlesztési és előállítási költségeket. Megengedtük a mérnököknek, hogy szabadjára engedjék a fantáziájukat a szabályok lefektetésekor, ezért most a csapatoknak hatalmas számlákat kell kifizetniük. A motorok költségeit sikeresen levittük évi 10 millió fontra, most pedig ennek kétszereséről beszélünk. És ehhez jön még az összes többi kiadás. Ha létrejön az új szerződés a Pirellivel, a csapatok hét év alatt 105 millió dollárt fizetnek ki nekik.”
 
Ecclestone már nem először adott hangot azon véleményének, miszerint semmi értelme nincs a technológiaváltásnak, és ezzel a Forma-1 csak szükségtelen problémákat generál önmaga számára egy olyan időszakban, amikor egyébként is mindenki a költségek miatt aggódik. A 82 éves üzletember szerint túl sok fog múlni a motorbeszállítókon.
 
„Mindez azzal a veszéllyel jár, hogy ha egyikük rossz irányba indul, egy vagyont kell költenie a felzárkózásra. És miközben próbálják behozni a lemaradásukat, a többiek még tovább fejlődnek. Jelenleg viszont minden rendben van. A mostani szabályok mellett nem sokat tehetnek a motorgyártók, de jövőre mindannyian azt fogják gondolni, hogy az ő megoldásuk a legjobb. Mire kirajzolódik az igazság, már talán túl késő lesz” - nyilatkozta a FOM elnöke a Reutersnek.
 
„Vannak költségek, amelyeket nem kerülhetünk meg. Ez viszont felesleges kiadás lesz, mert amivel jelenleg rendelkezünk, az tökéletes. Mit látunk most? Azt, hogy mindenki boldog. Elégedettek az autók hangjával, a költségekkel, mindennel. A gyártók a jelenlegi motorokkal is nagyobb profitot termelnek, mint amikor jövőre dupla árat fognak kérni az újakért.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.