KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen és Perez egymást okolja ütközésükért

Räikkönen és Perez egymást okolja ütközésükért

hirado.hu/Boxutca  2013.05.26. 22:24


Sergio Perez Kimi Räikkönent okolja a Monacói Nagydíj hajrájában történt ütközésükért – a finn viszont a mclarenest. Az eset mindkettejük futamát tönkretette, a Lotus bajnoka úgy véli, a mexikói egyszerűen nem tudja mit csinál.
 
Räikkönen az ötödik helyen haladt, amikor a McLaren versenyzője „szokásos” előzési helyén, az alagút utáni sikán előtt a mellé ért. Miután a finn védekezett, Perez pedig úgy tűnt, túl optimistán mérte fel a helyzetet, a két autó összeért, Perez első szárnyát a korlát is megsértette, a Lotus pedig defekt miatt kerékcserére kényszerült.
Perez nem érzi úgy, hogy hibázott volna az esetnél. „Jensont és Fernandót is ugyanott előztem meg. Ezenkívül a vetélytársnak mindig helyet kell hagyni” – érvelt a mexikói.
 
„A kanyarbejáratnál nem hagyott semmi helyet, és a palánkhoz szorított. Mégis mit kellett volna tennem? Ha valaki elkerülhette volna ezt az ütközést, az Räikkönen lett volna, nem én.”
 
A finn ezzel szemben teljesen másként látta az esetet: „Az nem az én hibám, ha valaki hátulról belémrongyol. Perez egyszerűen nem tudta, mit csinál. Rendben van, hogy agresszíven vezet valaki, de ezt okosan is kéne csinálni. Bosszantó, ha valaki így vezet, és végül éppen veled találkozik. Talán meg kéne büntetni őt, akkor megértené, mit tett.”
 
Niki Lauda az eset kapcsán ugyancsak Perezt látta hibásnak. „Úgy vezet, mint Grosejan. Emiatt a versenybíráknak is el kéne beszélgetniük vele, mert így versenyezni egyszerűen nem lehetne” – kritizált az osztrák.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.